Türelemre intenek Bianchival kapcsolatban

2014.10.06. 10:44

Hétfő reggelre, magyar idő szerint hétfő hajnalra ígért közleményt Jules Bianchi állapotáról a jokkaicsi Mie kórház, ahol a Marussia vasárnap balesetet szenvedett versenyzőjét ápolják, de a jelentés még mindig nem érkezett meg, így hivatalosan semmi újat nem tudni, hogy van a francia.

Vasárnap, a Japán Nagydíj utáni órákban életmentő fejműtétet hajtottak végre rajta, ez biztos, aztán az intenzív osztályra került, azóta viszont csak sajtóértesülésekből tudjuk, hogy kondíciója rosszabbodhatott. Állítólag éjjel lélegeztetőgépre kellett tenni, és újabb bevérzések keletkeztek az agyában, de ezt a kórház és más sem erősítette meg Bianchi köreiből.

Európai idő szerint aztán hétfő délelőtt a Marussia adott ki közleményt, amiben türelemre intenek.

"Jules állapotáról a család kívánságához alkalmazkodunk. Türelmet és megértést kérünk a következő orvosi jelentésig, amit a kórházzal egyetértésben közlünk akkor, amikor ők megfelelőnek tartják majd" - adta ki az istálló.

Japánban hét óra az időeltérés, már hétfő este van. A kórházban ott vannak a Marussia és a Ferrari képviselői és Bianchi apja is. A tehetség a Ferrarival áll szerződésben, második éve kölcsönben megy a Marussiánál.

A 25 éves pilóta a szuzukai futam 42. körében csúszott bele egy másik összetört autó mentését végző traktorba, ami legyalulta autójának tetejét.