Dániel, Daniella
17 °C
30 °C

Briatore elmondta, miért lépett le Alonso

2014.12.22. 14:47

"Megunta, hogy állandóan nyerő autóval kecsegtetik, aztán semmi nem lesz" - Flavio Briatore nagyjából ezzel az egy mondattal foglalta össze, miért hagyta el Fernando Alonso a Ferrarit, és távozott a McLarenhez.

Briatore a spanyol menedzsmentjében dolgozik jelenleg is, és most a Gazzetta dello Sportnak elmesélte, hogyan zajlott kliensének távozása. "Nagyjából már tavaly megállapodtak Montezemolóval, ha idén sem lesz jó az autó, Fernando leléphet. Kezet fogtak, elég volt szóban megegyezniük."

Az olasz menedzser szerint Alonso folyamatosan rosszallta, hogy a Ferrarinak nem sikerült a legjobb szakembereket szerződtetnie, így nem is építhettek ütőképes versenyautót. A turbóhibridek bevezetése sem tetszett neki, az meg végképp nem, hogy a Ferrari nem élt a vétójogával: szerinte közbe kellett volna lépniük, hogy maradjanak a V8-as szívómototorok, ám ezt nem tették meg, pedig lehetőségük lett volna rá.

Alonso nyolc év után tér vissza a McLarenhez, ahol elsőre csak egyetlen szezont bírt ki, 2007 végén távozott is, haraggal. De Briatore szerint "az idő mindent meggyógyít".

Az ősszel azt is pletykálták, Alonso a Mercedeshez pályázott, Hamilton vagy Rosberg helyére, vagy legalább Mercedes-motoros autóba, de Briatore ezt cáfolta: "A mercedeses lehetőség komolyan fel sem merült".

Alonso csapattársa Jenson Button lesz a McLarennél, nem azért, mert az új versenyzőjük azt szeretné. "Jenson megtartása a McLaren belügye, szponzorációs érdekek döntöttek - véli Briatore. - De örülünk neki, jó srác, intelligens, ügyes, és már vezettek is együtt Fernandóval az én csapatomban." 2002-ben, a Benettonnál Button versenyző volt, Alonso tesztpilóta.