Vilhelmina
11 °C
28 °C

Meghalt a franciák egykori F1-hőse

2015.01.05. 19:05

77 éves korában meghalt a francia Jean-Pierre Beltoise, aki Forma-1-es karrierje során 1972-ben megnyerte az emlékezetes Monaco Grand Prix-t.

Beltoise sokoldalú versenyző volt, motorosként kezdte, és csak azután váltott az autókra, miután nyert 11 francia bajnokságot.

1967-ben debütált a Forma 1-ben, és négy éven keresztül a Matranak versenyzett. 1971-ben szerződött az azóta már megszűnt BRM csapathoz. 1974-ig versenyzett, nyolc dobogós hellyel vonult vissza. Egyetlen győzelme volt, 1972-ben még a régi pályán nyert Monacóban. A futam azért vált emlékezetessé, mert végig szakadó esőben rendezték a 80 körös versenyt.

Beltoise már az első körben élre állt a negyedik helyről startolva, így elkerülte, hogy ellenfelei az arcába csapják a vizet. Mögötte Jackie Stewart, Jacky Ickx és Emerson Fittipaldi csatázott. A két és félórás versenyen borzasztóak voltak a látási viszonyok, és a nedves aszfalt is sok problémát okozott. Beltoise is két veszélyes szituációt élt túl, először veszélyesen kipördülő kocsiját fogta meg jó érzékkel, majd a lekörözött Tim Schenkennel való koccanásból is jól jött ki.

Visszavonulása után a Ligiernél lett tesztpilóta, miközben továbbra is részt vett túrautó-versenyeken.