Alonsóék esélyt kaphatnak a FIA-tól

2015.01.15. 10:35

A héten találkoztak a McLaren-Honda képviselői az FIA embereivel, hogy a szövetség számukra hátrányos motorszabályának enyhítéséről tárgyaljanak. A múlt héten úgy tűnt, a Honda törekvései reménytelenek, mert a szervezet eldöntötte, hogy a Forma-1-be idén visszatérő gyártónak semilyen fejlesztési lehetőséget nem ad, ahogy tavaly nem kapott február 28-a után a Ferrari, a Renault és a Mercedes sem. Ezzel nem is lenne baj, ha a korábban tervezettnek megfelelően idén is tilos lenne márciustól a motorokhoz nyúlni, ám ezt a korlátozást egy formai hiba miatt a Ferrarira, a Renault-ra és a Mercedesre vonatkozóan feloldották. Azaz a japánokon kívül mindenki bármikor módosíthat a turbómotorján, ami elképesztő lemaradásba sodorhatja a Hondát, ezzel a McLarent is a szezon végére.

Az eheti tárgyalások az Autosport jelentése szerint viszont konstruktívak voltak és egyetértésben zajlottak. Charlie Whiting FIA-képviselő azzal köszönt el a mclarenesektől, hogy az egyeztetéseket folytatni fogják, és a szövetség megvizsgálja, milyen kedvezményeket tud tenni a csapatnak.

Kézenfekvő lenne, hogy ugyanaz vonatkozzon a Hondára, mint a másik három gyártóra, bár a FIA szerint ez túlzás, és elképzelhető, hogy a riválisoknak sem tetszene. Ők idén 32 motorkomponensen fejleszthetnek korlátlanul a mintegy kétszer ennyiből, ésszerűnek tűnne, ha a japánok ennél kevesebb, de még mindig jelentős számú módosítási területet kapnának.

Az ügy akár február végéig is elhúzódhat, addig a Honda is szabadon készülhet, így nem kell kapkodni a döntéssel. A végső határozat olyan jelentőségű, hogy a Ferrari-elnök a módosítások lehetőségének kivívását saját istállója számára első idei győzelmüknek tartja.