Szemrevaló lesz az új Force India-Mercedes

2015.01.21. 16:44

Szerdán bemutatkozott az idei szezon második Forma-1-es autója, a Williams-Mercedes után a Force India mutatta meg új autóját.

Pontosabban annak színezését, legalábbis azt mondták, Mexikóban csak a fényezés lesz új, ám a gép orra is az, eltér az előző évitől. Hasonlít a Williamsére, ugyanolyan rövid, de jobban illeszkedik a kasztniba.

A legmeghatározóbb részletet tehát elárulták, a teljes új autóra még majdnem egy hónapot várni kell, mert azt csak a második hivatalos teszten vetik be, február 19-én, Barcelonában.

Február 1-jétől, Jerezben még a tavalyi, illetve ezzel, a képeken látható átmeneti konstrukcióval gyakorolnak. A csúszás szándékos, mint a csapatvezetők elmondták, tavaly a turbó érkezése miatt a lényeg az volt, minél többet fusson a kocsi az új motorrendszerrel, idén már van benne elég kilométer, eléggé megbízható, és mivel a két teszt között majdnem 3 hét van, ennyivel többet dolgozhatnak a VJM08-as konstrukción.

A 08-asnak más lesz a két oldaldoboza, a hátsó vonalvezetése és felfüggesztése, összességében a teljes 2015-ös dizájn az orrot és a festést kivéve nagyon eltér majd a most leleplezett kocsitól.

A mexikóvárosi PR-eseményen egyébként jelen volt az összes mexikói szponzor képviselője, ők Sergio Perez miatt pénzelik a csapatot, beszélt Vijay Mallya csapatfőnök is. A magasabb versenyző Nico Hülkenberg, ő szintén az istállónál volt már tavaly is, vagyis a pilótakettős nem változik.