Ervin
14 °C
21 °C

Veszélyben Maldonado helye és a Force India jövője?

2015.01.28. 17:18 Módosítva: 2015-05-02 02:07:33

Ralf Bach, a Sport Bild és a müncheni Tageszeitung újságírója blogján, az f-1insider.com-on azt írja, közel a Force India istálló vége, és lehet, hogy Pastor Maldonado F1-karrierje sem tart már sokáig.

Bach nem a levegőbe beszél, állítja, azért nem készült el időre, a hétvégén kezdődő első tesztre a Force India idei kocsija, mert tartoznak a beszállítóknak, és így nem jutnak hozzá bizonyos alkatrészekhez. Az istálló pár hete közölte, nem az új gépét viszi a jerezi gyakorlásra, majd szerdán bejelentette, egyáltalán el sem utazik Andalúziába. Az indok, hogy a második teszt három héttel később van, így az idei kocsival van értelme kivárni a fejlesztések miatt, illetve a tavalyival meg minek teszteljenek addig.

Bach azt is tudni véli, hogy a csapatfőnökök keddi, londoni mítingjén már konkrétan fel is merült a Force India kiesése, azaz, hogy a csapat az anyagi összeomlás szélén áll, és hogy az első két futamon bizonytalan a részvétele.

Sőt, annyira bizonytalan, hogy a Renault akár meg is venné. Itt már kezd sántítani Bach sztorija, ugyanis a Force India Mercedes motorral megy, vagyis a biznisz abszolút inkompatibilis lenne, legalábbis igen bonyolult helyzet állna elő.

Nem mellesleg a Renault alig féléve erősítette meg kapcsolatát a Red Bull Racinggel, és lett majdnem kizárólagos motorszállítója, csak a Red Bull fiókcsapatának, a Toro Rossónak szállít még idén.

A Force India ránézésre teljesen rendben van, egy hete Mexikóban nagyon felvágós bemutatót tartottak rengeteg szponzor részvételével, ahol láthattuk a készülő új kocsi igen fontos részletét, az orrát is.

Köztudott, hogy a csapattulajdonos Vijay Mallyának évek óta üzleti problémái vannak, légitársasága például becsődölt, egy üzlettársa börtönbe is került, ám mindez a Forma-1-es istállójának működésén sosem látszott meg.

Maldonado problémája hihetőbb, ugyanis az olajáresés biztosan érinti a versenyző mecénását, a venezuelai állami olajtársaságot, ami évente 30 millió eurónál is többért vesz helyet a karambolkirálynak a Forma-1-ben. Előbb a Williamshez, majd tavaly és idénre a Lotushoz vásárolta be Maldonadót, de most minden borulhat az olajár miatt.

A szereplők Bach egyik értesülésére sem reagáltak.