A Forma-1-re is lecsapott a kádéenpé

2015.02.18. 13:26

Betiltják a szezon közbeni sisakdizájnváltást a Forma-1-ben, miután kedden a csapatok, az FIA és Bernie Ecclestone megállapodtak, hogy jobb lesz a sorozatnak, ha egy évben minden pilóta csak egyféle sisakkal mutatkozik - értesült az Autosport.com.

Az F1 fejesei marketingszempontokkal indokolják a döntést, arra gondolnak, hogy például Ayrton Senna sárga sisakja legendássá vált, és hogy a mai sok csere csökkenti a sportág népszerűségét, mert nehezebb felismerni a versenyzőket.

Az utóbbi húsz évben minden pilóta módosított a sisakfestésén, ki többször, ki kevesebbszer. Még Michael Schumacher is, de említhetjük az összes mai nagymenő, Fernando Alonso, Jenson Button, Kimi Raikkönen, Lewis Hamilton és különösen Sebastian Vettel nevét. Utóbbi volt az, akivel előfordult, hogy versenyről versenyre új bukósisakkal indult, jelenleg 60 fajta fölött jár.

Vettel összes 2013-as sisakja
Vettel összes 2013-as sisakja

Népszerűsége ennek ellenére sem csökkent, sőt, mint ahogy Kimi Raikkönent is csak még népszerűbbé tette, amikor 2012-ben, Monacóban James Hunt festésével indult, vagy amikor pár éve Hamilton Brazíliában Senna duplacsíkját rakta a sisakjára. De sorolhatnánk a végtelenségig. Mindannyian tiszteletből csinálták, a drukkerek rajongtak az ötletért, a sztárok újabb faneket szereztek maguknak, ezzel a Forma-1-nek is.

Egyetért a tiltással?

A motorosoknál még korábban kezdődött a sisakcserebere, a legjobb és legkedveltebb szereplő, Valentino Rossi versenyzett már úgy 100 féle sisakban, vagy még többen, mégis őt szeretik a legjobban, és ismerik világszerte. A MotoGP-ben nincs is tiltás, a Forma-1-ben viszont március 15-e után egészen decemberig senki nem változtathat.

Csak véletlen, hogy az idei első futam épp akkorra esik, amikor életbe lép hazánkban a vasárnapi nyitvatartás betiltása, amit a KDNP kezdeményezett, és a Fidesz szavazott meg, de ugyanolyan blőd és vaskalapos döntésnek tűnik.