Sára, Márió
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Vettel: A Ferrari nyerhet

2015.03.28. 17:32

Elválasztotta a Mercedeseket az időmérőn Sebastian Vettel, így kilenc futam után először nem a két ezüst kocsi indul az első sorból vasárnap. A ferraris az élről startoló Lewis Hamiltontól is csak 74 ezreddel maradt el a vízes pályán, és a futamon is leszakadhat az ég, ahogy az már számtalanszor megtörtént Malajziában.

"Sose lehet tudni, ha itt esni kezd, amire nagy az esély, összekavarodnak a dolgok. Az autó jó, örülök. Az egyensúlya is rendben volt az időmérőn, pénteken is remekül mentünk, a gumikat is meg tudjuk kímélni. A hosszabb etapokon is jól ment a kocsi, szóval formában leszünk" - bizakodott a négyszeres bajnok.

A Ferrarinál második futamán először került az első sorba, és ki is akarja használni a lehetőséget.

"Nehéz őket megverni, de ezért vagyunk itt, hogy nyerjünk. És jó helyről indulunk, úgyhogy megvan az esélyünk, bármire készen állunk" - beszélt a Mercikről Vettel.

Tavaly augusztus vége óta csak a Mercedes nyert az F1-ben, Daniel Ricciardo a Red Bull-Renault-val volt az utolsó, és 20 futam óta az egyetlen, aki le tudta őket győzni.

Rajt magyar idő szerint reggel kilenckor.