Az RBR átengedné a Renault-nak a Toro Rosso festését

2015.04.03. 15:02

A Renault és a Red Bull Racing (RBR) kapcsolata a 2014-es szezon indulása óta egyáltalán nem felhőtlen, ez pedig kihatott a fiókcsapat Toro Rossóra is. Olyannyira, hogy nemrég még arról lehetett olvasni,a Renault akár kiszállhatna azRBR-ből, de legalábbis megvenné a kisebbik csapatot, és saját gyári istállójává tenné.

Erről a Red Bull csapatfőnöke, Christan Horner a Maláj Nagydíjon azt mondta, akár a kivonulásukat is eredményezheti, utána viszont úgy látszik, fegyverszünetet kötött az 2010-13 között négyszer világbajnok csapat és a motorgyártó.

Sőt, már úgy tűnik, hogy a Red Bull békítgeti kicsit a francia gyárat, még akkor is ha ezzel saját helyzetét is védi. Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsodója ugyanis azt nyilatkozta a Formula1.com-nak, hogy amellett, hogy a Renault túl sokat költ a motorra, a marketing oldalon nem jelenik meg elég erősen, ezen pedig változtatni kell.

Ezért is merült fel korábban, hogy felvásárolnának egy csapatot, de Marko szerint az a valószínűbb megoldás, hogy a Toro Rosso festését átalakítanák a Renault színeire, vagyis a sárga-feketére.

Ehhez viszont szorosabb együttműködés kellene, de hogy ez a gyakorlatban hogyan nézne ki, még Marko számára sem egyértelmű. A Red Bull ugyanis sokkal nagyobb csapattal dolgozik, sok dolog érkezik onnan a Toro Rossóhoz, vagyis úgy kell teret engedni a Renault-nak, hogy a kisebbik csapat versenyképessége ne szenvedjen kárt.

A Renault gyári csapatként 2011-ig volt a Forma-1-ben, utána lett belőle a Lotus. A sárga szín mindig is jelen volt az autóikon, ha bekövetkezik a változtatás, talán a 2010-es, feketével kiegészített színek térhetnek vissza, akkor ugyanis egyetlen nagy szponzor színe sem jelent meg a kocsin. Ezzel sokkal jobban eltávolodnának a Red Bull sötétkék festésétől, bár nem tudni, a cégtől mennyire, mert a vörös bika a sárgához is illik, olyannyira, hogy a címerben is így van.