Hamilton: Mint egy szálka a hátsómban

2015.04.10. 11:07

Immár lassan féléve csúszik Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása a Mercedesszel, a világbajnok elméletileg tavaly november végén kezdett tárgyalni csapatával, aminél az idény végén kifut 2012 végén kötött megállapodása.

Két hete, a Malajziai GP után azt mondta, 99,6 százalékban kész, már olvassák az ügyvédek, egy héten belül aláírnak, ám ez nem történt meg.

Hamilton a hétvégi, Kínai GP-n, Sanghajban panaszkodott erről a SkySportsnak: "Nem hinném, hogy a héten megtörténik. Először csinálom menedzser nélkül, és vagy 80 oldalt kellett elolvasnom többször is, ráadásul jogi nyelven írták. Annyira hiányzik, mint egy szálka a hátsómba".

A hírek szerint Hamilton a jelenlegi évi 20 millió euró helyett 30-at keresne 2016-tól, de még semmi sem biztos. Csak az, hogy ezúttal nem segít neki senki, mert az ügynököket kizárta a dologból.

"Tudom, hogy Malajzia után azt mondtam, egy héten belül meglesz, de nem így alakult. Össze fogjuk hozni a végén. Nem érzem, hogy sietnem kéne. Nagyon hosszú és nagyon nehéz megérteni, és először csinálom menedzser nélkül, nekem kell alkudoznom. Nem mondhatnám, hogy élveztem, jobb, amikor beküldhetsz valakit magad helyett, hogy legyen ő a rossz zsaru, és álljon ki érted. Nem könnyű pénzről beszélni meg hasonlókról. Tudom, hogy az emberek kíváncsiak, mi van a háttérben, és hogy azt gondolhatják, valami nagyobb gond, de biztosíthatok mindenkit, hogy nem ez a helyzet. Vannak dolgok, amiket akarnak és vannak, amiket én akarok, még nem állapodtunk meg. De semmi kétségem, hogy meg fogunk" - bizakodott Hamilton a BBC-nek írt blogjában.

Bár volt olyan pletyka, hogy Hamiltont a Ferrari is csábítja jövőre, valószínűbb, hogy tényleg azért megy nehézkesen az egyezkedés, mert a 30 éves világbajnok tapasztalatlan ezen a téren.

Az F1-ben persze bármi megtörténhet, így amíg nincs aláírva - vagyis jelenleg -, az angolnak nincs helye 2016-ra a Forma-1-ben.