Megvan, miért nem hosszabbít még Kimivel a Ferrari

2015.04.21. 10:32

Kimi Raikkönen szerződéshosszabbítása is téma a Forma-1-ben, az első hírek szerint a Ferrari meg akarja tartani még egy évre, de a hétvégén felmerült, ez közel sem biztos.

Szerződése a szezon végén kifut, ám van benne plusz egy év opció, ami gond nélkül aktiválható, így nagyobb tárgyalás nélkül maradhatna 2016-ra is.

A bahreini futam után, amin Raikkönen másfél év után, második ferraris korszakában először dobogós lett, Maurizio Arrivabene csapatfőnök kiállt, és elárulta, mi a helyzet.

"Elégedett vagyok Kimivel. Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy visszatért, megmutatta, micsoda versenyállat is ő. Aki akkor a legjobb, ha bajban van" - mondta a Gazzettának, és ebből a legfontosabb az utolsó mondat, valamint a következők:

"Elégedett vagyok a pilótáimmal, de ez nem jelenti azt, hogy holnap hosszabbítok Kimivel. Azt mondtam neki, a teljesítményeden múlik."

Vagyis a lényeg, hogy Arrivabene úgy látja, Raikkönen nyomás alatt teljesít, ezért az alatt is akarja tartani.

"Bizonyította már, hogy nagyszerű pilóta, és ha azt kérdezik, megérdemli-e az új szerződést, hát igen. De azzal együtt, hogy igennel felelek, nem akarom, hogy a versenyzőm elaludjon. Ez ilyen pszichológiai dolog. A papír még üres, és néha el kell venned a tollat. És akkor Kimi dobogós lesz" - fejtette ki a főnök.

Vagyis Raikkönennek szakadatlanul hoznia kell az eredményeket, akkor a szokásos hosszabbítós időszakban, a Magyar Nagydíj és a nyári szünet környékén aláírhatnak vele.

Plusz motivációs tényező, illetve extra nyomás, hogy a Ferrarinak két tesztpilótája is van, Esteban Gutierrez nagyon sokat fizet az istállónak, és ügyes, Raffaele Marciello pedig kifejezetten a jövő klasszisának tűnik. Arról nem beszélve, hogy Lewis Hamilton sem írt alá még a Mercedeshez 2016-ra.