Mi marad másfél év múlva a Forma-1-ből?

2015.04.24. 00:36
A motorkérdés egyre égetőbb az F1-ben, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a jelenlegi négyből két gyártónak 2017-től már nem fogja megérni a részvétel. De hajlandó-e, illetve képes-e 10 csapatot ellátni a Ferrari és a Mercedes?

Az év elején már felmerült a motorkérdés, márciusig az volt a téma, hogy jövőre 1000 lóerős szupererős motorokkal induljon-e a Forma-1. A kezdeményezést aztán leszavazták, illetve legalább egy évvel elhalasztották: az 1000 lóerőleghamarabb 2017-ben jöhet.

Felmerült viszont egy nem várt tényező, a Renault válságba került, mivel az idénre sem tudott megfelelő turbómotort építeni, ezzel versenyképtelenné téve a mezőny egyik legerősebb csapatát, a Red Bull Racinget, és visszavetve annak fiókcsapatát, a Toro Rossót.

A helyzet addig fajult, hogy a Red Bull fenyegetőzni kezdett, hogy ha a Renault nem csinál használható motort, ők elhagyják a Forma-1-et, mivel üzletileg nem éri meg a mezőnyben szaladgálni, és hatodikként befutni, ami az idén az eddigi legjobb eredményük. Ezzel párhuzamosan a Renault is bedobta, hogy kivonulhat.

A szituáció ugyanis elég egyértelmű, a Red Bull vagy a Renault-tól vesz motor, vagy senkitől: nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy a Ferrari eladjon nekik, az meg kvázi elképzelhetetlen, hogy a Mercedes turbókat értékesítsen nekik. Mindkét gyártónak saját F1-csapata van, így motorjaikat átruházva azt kockáztatnák, hogy saját kocsijaikat szorítják háttérbe, vagyis megveretik a riválisok gépeivel.

Vehetnek még Hondát is, de azt a jelenlegi állapota alapján vegyen a harapós ló, meg lehet nézni, most mit tudnak vele kihozni egy McLarenből, ami az F1 egyik legsikeresebb csapata. Négy futam, 0 pont.

„A Red Bull egyetlen esélye az F1-ben a Renault, és a Renault-é a Red Bull" - mondta ki Chris Horner csapatfőnök.

Szerződésük 2016 végéig él, de hogy mi történik a szezon végén, az nehezen megjósolható. A hétvégén, Bahreinben tovább süllyedt a morál a felek között: Daniel Ricciardo a negyedik futamon elveszítette harmadik motorját is - látványosan füstölt el alatta, szerencséjére a befutónál -, így Barcelonában a negyediket, az idénre engedélyezett utolsót kell elkezdenie használni. Annyi szerencséje van, hogy hamarosan hivatalosan elfogadják az ötödik motort is 2015-re, és nem lép életbe a tervezett négymotoros megszorítás, így Ricciardo egy darabig még ellavírozhat büntetés nélkül.

Aztán, amikor beszerelik neki a hatodik belső égésű motort, akkor jöhet a visszasorolás a rajtnál.

Ricciardo blow Bahrein

Természetesen a háttérben azonnal elkezdődött a lobbizás a Red Bull részéről, hogy a szabályok úgy alakuljanak, hogy ők mielőbb vissza tudjanak térni a topcsapatok közé. A tulajdonos Dietrich Mateschitz megerősítette, hogy tényleg kivonulnak az F1-ből, ha nem kapnak rendes motort.

Chris Horner csapatfőnök már tavaly novemberben azzal állt elő, hogy a teljes turbóérának azonnal véget kell vetni, és vissza kell állni a V8-as szívómotorokra. Aztán a bahreini hétvége előtt Ecclestone ugyanezzel jött. Hiába csengett már le ez a lehetőség is hónapokkal ezelőtt, amikor még a Renault is azt mondta, ilyesmin felesleges ábrándozni, mert az egész visszatáncolás sokkal drágább lenne, mint megtartani a csilliárdokért kifejlesztett, gigabonyolult turbórendszereket.

Bahreinben a csapatvezetők és a gyártók képviselői összeültek Ecclestone-nal, és megállapodtak, hogy a V6-turbókat még évekig nem bántják, de a cél továbbra is az, hogy kifacsarják belőlük az 1000 lóerőt. Arról, hogy hogyan teszik mindezt, majd később egyeztetnek.

A lényeg, hogy a költségeket ésszerű keretek között kell tartani.

A kiscsapatok már most lázadoznak a motorárak miatt

Kedden a Sauber-Ferrari csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn szólalt fel az egyre növekvő motorköltségek ellen, amik jelenleg évi 25 millió euró kiadást jelentenek csapatának. Istállója ennyit fizet a Ferrarinak az F1-es motorokért, és már most azon aggódik, mi lesz, ha 2017-ben 1000 lóerősre növelt gépek jönnek. A főnökasszonynak eközben az sem tetszik, hogy miközben ők évről évre az életbenmaradásért küzdenek, a Ferrari és a Mercedes remekül megélnek az F1-ből: legyártják a motorokat, jó pénzért eladják azokat a versenyistállóknak, így kvázi azok fedezik a fejlesztési költségeiket, miközben a turbókat saját gyári autóikba is beszerelik. A Ferrari a Saubernek és a Marussiának, a Mercedes a Force Indiának, a Lotusnak és a Williamsnek is szállít. A Renault az RBR-t és a Toro Rossót látja el, a Honda csak a McLarent.

Kérdés, hogy ez lehetséges-e, ugyanis a Renault az év elején már ez ellen is ágállt, állítva, hogy az 1000 lóerős növelés iszonyú drága mulatság. Reálisan nézve a Mercedes és a Ferrari meg tudja engedni magának ezt a befektetést, a Renault és a Honda viszont csak akkor, ha garanciát lát rá, hogy meg fog neki térülni, vagyis sikeres tud lenni.

A Renault-nál a siker egyértelműen létkérdés, így, ahogy fentebb már említettük, bukása közvetve a Red Bullt is lehetetlen helyzetbe hozná.

A Honda hasonló, de még neccesebb helyzetben van, ugyanis neki még a jelenlegi alapmotorral is súlyos gondjai vannak, annyira súlyosak, hogy az egyik McLaren, Jenson Buttoné, Bahreinben két nap alatt úgy öt kört tudott megtenni, a futamon pedig képtelen volt elindulni.

Az 1000 lóerőt 2017-re tervezik, vagyis a Hondának, ami várhatóan 2016 előtt nem áll össze, azonnal fejlesztenie, átalakítania és ismét költenie kellene.

Megéri ez a japánoknak? Ha nem lesznek egy év múlva ilyenkor folyamatosan legalább dobogón, 100 százalék, hogy nem. Kérdés, ennek ellenére továbbviszik-e a projektet, vagy egy józan döntéssel otthagyják az F1-et.

Ha utóbbi történne, amire minden esély megvan, akkor úgy állunk, hogy jövő év végén kilép a Renault és kilép a Honda, ezzel motorgyártó nélkül marad két topcsapat, a Red Bull és a McLaren, valamint egy középcsapat, a Toro Rosso, és mindössze két gyártónak, a Ferrarinak és a Mercedesnek kell ellátnia az egész Forma-1-et. 10 istállót, köztük a nagy ellenfél RBR-t és a McLarent.

Nehéz elképzelni, hogy ez így működjön, persze mindennek van ára: ha Ecclestone meg tudja győzni - azaz fizetni - a Ferrarit és a Mercedest, hogy szállítsanak öt-öt csapatnak, köztük a McLarennek és a Red Bullnak is, minden mehet tovább. Kérdés, hogy ez megvalósítható-e, lenne-e ennyi motorra kapacitása a két cégnek. Vagyis azt láthatjuk, a kérdések további kérdéseket szülnek, ami soha nem kedvező előjel.

Az egész azért égető, mert nem 3-5 éves távlatokról beszélünk, hanem mindössze másfél évről, bő 18 hónap múlva a turbóéra a jelenlegi, 2014 elején indult formájában minden jel szerint véget ér.