Árpád
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Ecclestone 239478270828 forintot osztott szét

2015.05.13. 15:39

1,32 milliárd dollár, azaz

358194644603 (háromszázötvennyolc milliárd százkilencvennégymillió hatszáznegyvennégyezer hatszázhárom) forint

bevételt termelt 2014-ben a Forma-1, ennek mintegy 66 százalékát - 884 millió dollár (239478270828 forint) - osztotta szét 10 csapat között a FOM (Formula One Management), és a számokról tudomást szerzett az Autosport.com. (1 dollár=271 forint napi árfolyamon.)

A FOM 50 százalékot a bajnokságban elért helyezések alapján tíz, úgy 15 százalékot - úgynevezett prémiumdíjként - csak öt istálló, a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, a Mercedes és a Williams között osztott le.

Így tavaly a vb-4. Ferrari kereste a legtöbbet, mert pályán elért eredménye alapján ugyan csak 67 millió dollárt kapott, ehhez jött még 97 millió prémium, így 164 millió dollárral zárt.

Második legtöbbet a pontversenyben is második Red Bull Racing kasszírozta, 82 milliót a helyezése, 74 milliót a prémiumok szerint, összesen 156 millió dollárt.

Csak harmadik a világbajnok Mercedes 92 millió dollárral a teljesítményéből és 34 millióval a prémiumokból. így jött össze neki a 126 millió dolláros kifizetés. Utána a McLaren és a Williams jön a kifizetésekben, utóbbi csak ötödikként, bár a világbajnokságban harmadikként zárt.

A Force India, a Scuderia Toro Rosso, a Lotus, a Marussia és a Sauber csak helyezéspénzt kapott, prémiumot nem, így 60 és 44 millió dollár között részesültek a bevételekből. A pont nélküli Saubernek járt a legkevesebb pénz, a 44 millió dollár, ami forintban majdnem pont 12 milliárd, vagyis majdnem a háromszorosa a jelenlegi 4,56 milliárd forintos magyarországi lottónyereménynek.

A teljes lista - totál/helyezéspénz/prémium/bajnoki helyezés
A teljes lista - totál/helyezéspénz/prémium/bajnoki helyezés

Hiába indult a 19-ből 16 futamon a Caterham, csődbe ment, így a rá eső pénzt vagy elosztották a többi csapat között, vagy megtartotta magának a FOM, erről pontos információ nincs. Nem kis pénzről, 35 millió dollárról lehet szó.