Vilhelmina
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Eltűntek a Mercik Szingapúrban

2015.09.18. 13:42

Bizakodott Daniel Ricciardo a hétvégi Szingapúri GP előtt, hogy a városi pályán veszélyesek lehetnek a Ferrarikra, és az első szabadedzés után úgy tűnik, ez így is lesz. A Ferrarikat megverte a Red Bull-pilóta, egyelőre úgy tűnik, még a Mercedesek ellen is lehet esélye.

Nico Rosberg három tized előnnyel nyerte a nyitótréninget, Hamiltontól viszont csak századokkal maradt le az ausztrál, aki Vettelt és Raikkönent is megelőzte.

Az új srác bukással nyitott

Öt perccel a vége előtt ütközött a falnak az amerikai Alex Rossi, aki élete első versenyén indul vasárnap, Marussiával, Roberto Merhi helyén. Az autó összetört, a körözést le kellett állítani, és már nem is maradt idő az újraindításra. A versenyzőnek nem esett baja, délután újra valószínűleg újra láthatjuk.

Ez az edzés még szürkületben zajlott majdnem végig, persze a következő, fél négykor kezdődött lett a még mérvadóbb, amikor már teljesen sötét volt, és a lágyabb gumikat is használhatták a pilóták.

Az 1. szingapúri tréning végeredménye

1. Rosberg 1m47.992s
2. Hamilton +0.319s
3. Ricciardo +0.336s
4. Vettel +0.499s
5. Raikkonen +0.790s

6. Bottas +1.385s
7. Verstappen +1.471s
8. Hulkenberg +1.859s
9. Sainz +2.024s
10. Maldonado +2.073s
11. Alonso +2.128s
12. Perez +2.130s
13. Nasr +2.163s
14. Grosjean +2.346s
15. Button +2.460s
16. Ericsson +2.888s
17. Massa +3.040s
18. Kvyat +3.193s
19. Stevens +5.908s
20. Rossi +5.923s

A második tréning pont úgy kezdődött, ahogy az első abbamaradt, egy Manor-Marussia kenődött a falra, és jött a piros zászló. Ezúttal Will Stevens parkolt le párhuzamosan a kordonnal, csak nem hagyott semmi helyet.

Néhány percet állt a körözés, de az autót kidaruzták, és mehetett hamar minden tovább.

A nyugalom nem tartott sokáig, Carlos Sainz tért vissza a boxba bal hátsó kerék nélkül, defektet kapott a Toro Rosso-Renault, mert a spanyol lesúrolta a falat az egyik gyors jobbkanyarból kijövet.

Jövőre szabott áron lehet motorokat venni az F1-ben

Maximálták az árakat - értesült az Autosport.com -, így jövőre egy azévi motor maximum 12 millió euróba, az egyéves, azaz tavalyi maximum 8 millió euróba fog kerülni, legyen az Mercedes, Ferrari, vagy Honda. A Renault 2016-ban nem ad el motort, csak saját csapatába, a Lotusba szereli be azokat. Tavaly óta, a turbóérában 20-25 millió euróba kerültek a motorok évente, ez jelentős spórolás lesz, ha szeptember végén hivatalossá válik a döntés.

A többiek is összevissza csúszkáltak, Hamilton csak levágta az első sikánt, Nasr, Maldonado és Massa viszont szintén koccolta a falat, ám mindketten megúszták. A tréning első harmadában Kimi Raikkönen állt az élen.

Raikkönent aztán Kvjat taszította le az élről féltávnál, századokkal ment jobbat a ferrarisnál, míg Ricciardo századokkal gyengébbet.

Kissé váratlan, hogy a Mercedesek eltűntek nem hogy a lista éléről, de az első háromból is. Kvjat, Raikkönen és Ricciardo mögött ugyanis a jobbik Merci, Hamiltoné csak negyedik lett, míg Rosberg mindössze hetedik, őt még Vettel és Perez is lenyomta.

Nagyon érdekes lesz, ha Red Bull és a Ferrari, de még inkább, ha Mercedes maximális tudása ennyi. Ha ez lenne az erősorrend, az mutatja, milyen jó a Mercedes motorja, illetve milyen jó a Red Bull- és a Ferrari-kasztni, ugyanis Szingapúrban, a kanyargós városi pályán számít legkevésbé a motorerő.

Kiderül szombaton, a délben kezdődő harmadik szabadedzésen és a háromkor induló időmérőn.

A második szingapúri szabadedzés végeredménye

1    Daniil Kvjat    Red Bull/Renault    1m46.142s    -    34 kör
2    Kimi Raikkönen    Ferrari    1m46.181s    0.039s    34
3    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    1m46.256s    0.114s    29
4    Lewis Hamilton    Mercedes    1m46.479s    0.337s    33
5    Sebastian Vettel    Ferrari    1m46.487s    0.345s    35
6    Sergio Perez    Force India/Mercedes    1m46.659s    0.517s    30
7    Nico Rosberg    Mercedes    1m46.781s    0.639s    34
8    Fernando Alonso    McLaren/Honda    1m46.959s    0.817s    26
9    Nico Hulkenberg    Force India/Mercedes    1m47.294s    1.152s    35
10    Max Verstappen    Toro Rosso/Renault    1m47.427s    1.285s    32
11    Felipe Massa    Williams/Mercedes    1m47.684s    1.542s    28
12    Felipe Nasr    Sauber/Ferrari    1m47.755s    1.613s    26
13    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    1m47.795s    1.653s    33
14    Jenson Button    McLaren/Honda    1m47.888s    1.746s    28
15    Carlos Sainz    Toro Rosso/Renault    1m48.012s    1.870s    23
16    Romain Grosjean    Lotus/Mercedes    1m48.096s    1.954s    32
17    Valtteri Bottas    Williams/Mercedes    1m48.118s    1.976s    28
18    Pastor Maldonado    Lotus/Mercedes    1m50.094s    3.952s    30
19    Alexander Rossi    Marussia/Ferrari    1m56.739s    10.597s    9
20    Will Stevens    Marussia/Ferrari    1m59.932s    13.790s    3