Laura, Alida
16 °C
32 °C

Alonso a Honda-főnök előtt alázta csapatát

2015.09.27. 11:43

GP2-es motor! Ez GP2!

- méltatlankodott a szuzukai célegyenesben Fernando Alonso, amikor a feleannyi idős Max Verstappen nagyon simán megelőzte a Toro Rossóval a mclarenes spanyolt. Az egész tökéletesen hallatszott a rádión, ami nem volt túl okos dolog Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke szerint, különösen Szuzukában, ahol a motorjaikat gyártó Honda három legfontosabb embere is ott volt - az autógyártó részleg elnöke, a kutatási és fejlesztési osztály feje, illetve a motorgyártást felügyelő legfőbb vezető.

A végül 11. helyen célba érő Alonso a futam után sem fogta vissza magát, szerinte teljesen zavarban van versenyzés közben, annyival rosszabb a McLarenek teljesítménye, az egyetlen pozitívum pedig az, hogy mindkét kocsijuk célba ért.

Érdekesen nyilatkozott a 2015-os szezon kapcsán is, hiszen amikor arról kérdezték, marad-e, csak annyit mondott, hogy még nem tudja, és bár tudja, hogy a McLaren egyszer versenyképes lesz, abban nem biztos, hoyg ez mikor jön el. Tavaly hasonló módon nyilatkozott, mielőtt távozott volna a Ferraritól, ahol ugyanúgy két éve volt hátra az élő szerződéséből, mint most a McLarennél.

Dennis viszont igyekezett tisztázni a helyzetet. A csapatfőnök szerint mindkét pilótával érvényes szerződésük van, Alonso 2017 végéig marad, Button pedig csak akkor nem vezet náluk, ha szeptember 30-ig felbontja a csapat a mostani megállapodást. Ezt pedig nem tervezik, de Dennis szerint lehet, hogy későn közölték ezt az angollal: „Csütörtökön mondtam neki, hogy nem élünk a felbontási opcióval. Talán már kedden fel kellett volna hívnom” - mondta Dennis.