Lehel
17 °C
27 °C

Ron Dennis rápirított Alonsóra, hatott is

2015.09.28. 10:42

Fernando Alonsónak elege lett a McLaren-Hondából a Japán Nagydíjon, futam közben, a rádión nevezte GP2-es motornak a Hondájukat, míg többször elismételte, kínos a helyzete. Utána a kocsiból kiszállva még arra sem válaszolt konkrétan, hogy jövőre az istállónál marad-e.

"Nem tudom, van még öt verseny. Javítanunk kell a helyzetünkön, úrrá kell lennünk a hibáinkon" - felelte a kérdésre, hogy a McLarennél folytatja-e.

Dennis és Alonso viszonya 2007-ben is nagy egyetértéssel indult, aztán gyors válás lett a vége
Dennis és Alonso viszonya 2007-ben is nagy egyetértéssel indult, aztán gyors válás lett a vége

Valószínűleg ez tette be a kaput Ron Dennis csapatfőnöknél, aki a Motorsport.com szerint azonnal visszaszólt.

"Nem tudom, hogy érti ezt. Szerződése van, tudja, mi van a szerződésben, szóval meg vagyok lepve. Nem tudok azonosulni az efféle dolgokkal, mert nem azt a professzionalizmust mutatja, amit a pilótáinktól elvárok. Valószínűleg nem ez volt a legkonstruktívabb módszer, hogy kommunikáljon a Hondával. Én a versenyzőimmel a megfelelő menedzsmenti csatornákon keresztül (Eric Boullier csapatigazgató), vagy bizonyos szituációkban közvetlenül magam kommunikálók. Bármelyiket is választom, a lényeg a csapaton belül marad, mert ez nem a médiára tartozik" - utasította rendre Dennis Alonsót.

Ezután pár órával a spanyol Twitterén a következő üzenet jelent meg, három részre bontva.

"Néhány dolog, ami, úgy tűnik, nem tiszta mindenkinek: ez volt a harmadik legjobb eredményünk a szezonban (11. hely), dolgozunk tovább keményen. Nem könnyű csoportokban küzdeni a pozícióért, hiszen mindenki nyerni akar. Néha bejátsszák a rádiónkat, pedig ezek privát beszélgetések lennének. Senkinek nem kell kételkednie, hogy három szezont maradok a McLarennel, és itt fogom befejezni a karrierem, remélhetőleg úgy, hogy megnyerünk mindent."

Alonso 2007-ben már vezetett a McLarennél, óriási balhé és összeveszés lett a vége a felejthetetlen, Hamilton elleni szezonjában, amikor egyetlen év után ott is hagyta Denniséket. Eddig megfelelően tűrte a Honda szenvedését, de kezd elszakadni nála a cérna, ahogy látjuk, főnökénél is vele szemben. Ugyanúgy, mint nyolc éve.