Ecclestone: Le kell rombolnunk az F1-et, és újra kell építenünk

2015.10.19. 12:02

Bernie Ecclestone a napokban a szokásosnál is többetvan a sajtóban, a motorválság mellett legutóbb bizarr nézeteinek kinyilvánításával került bele. A hétvégén a német ZDF televízióban beszélt a Forma-1-ről, pontosabban kritizálta azt: túl kevés a pilóta, túl nagy a technika szerepe.

"Amikor azt kérdezik, kit tartok a legjobb versenyzőnek, azt felelem, Alain Prost, és az emberek csak néznek. Prostnak figyelnie kellett a fékekre, a váltóra, mindenre, és mindenkinél többször és általában jobb pozícióban ért célba. Manapság nem nekik kell ilyenekkel foglalkozniuk, van mögöttük egy mérnök, aki még el is rajtol helyettük. Ez nem járja. Amikor a lámpa kialszik, egyedül kellene maradniuk. Nem szabadna, hogy valaki a fülükre mondja, hogy a csapattársad ezt meg ezt csinálja ebben a kanyarban. Ez nem jó. Manapság a mérnökök világbajnokságát látjuk, nagyjából. Nem azt mondom, hogy Lewis nem kiváló pilóta, de rengeteg segítséget kap."

A rádióhasználatot idén augusztustól korlátozzák a Forma-1-ben, a startelektronikát is most már a versenyzőnek kell beállítania, de még mindig rengeteg kérdést megbeszélhet a pilóta és a mérnöke futam közben.

2017-re nagy szabályváltozások várhatóak, amit az F1-mérnökökből álló stratégiai csoportnak kell kitalálnia, csakhogy azon kívül, hogy legyenek szélesebbek a gumik, semmiben nem tudtak megegyezni.

"Ülök a stratégiai csoport mítingjén, kíváncsian, hogy mik a terveik. De mindennapos dolgokat akarnak. Mint egy öreg viktoriánus korabeli ház, olyan az egész. Toldozgatják, foltozgatják, renoválják, csakhogy le kellene rombolni, és újraépíteni. Az nem megy, hogy ehelyett legyen ez, ezt szét kell rombolnunk, és újrakezdeni" - mondta Ecclestone.

A műsorban megszólalt Max Mosley volt FIA-elnök is, Bernie egykori barátja, és többnyire egyetértettek. Egy másik problémát Mosley ragadott meg legjobban: "A gondok lényege, hogy a technológia olyan bonyolult, hogy senki nem érti".

Ecclestone-t igazolja, hogy a világbajnokság idén meglehetősen unalmas volt, jó, ha három izgalmas futamot ki lehet emelni az eddigi tizenötből. A világbajnokság már vasárnap, három versennyel a vége előtt eldőlhet, ismét Hamilton a szuperfavorit.