Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

A Red Bull benevezett a következő idényre

2015.11.14. 13:51

A Red Bull istálló vezetője pénteken bejelentette, hogy nehézségeik ellenére beneveztek a következő Forma-1-es idényre.

A négyszeres konstruktőr-világbajnok csapat korábban azt közölte: csak abban az esetben indul jövőre, ha versenyképes motort talál magának. Christian Horner csapatfőnök pénteken azt nyilatkozta a Sky Sports televíziónak a hétvégi, Brazil Nagydíj helyszínén, hogy beadták a 2016-ra szóló nevezésüket, bár motorproblémájuk továbbra sem rendeződött.

A nevezést november 1-ig kellett eljuttatni az illetékeseknek, így ezt már két hete megtették, csak nem verték nagy dobra.

Az istálló tanácsadója, Helmut Marko eközben úgy fogalmazott a német Sky kamerája előtt, hogy a következő szezon a Red Bull Racing és fiókcsapata, a Toro Rosso számára is átmeneti idény lesz.

A Red Bull még nem nevezte meg jövő évi motorszállítóját, de minden jel arra mutat, hogy - mivel más lehetősége nincs - ismét jelenlegi partnerével, a Renault-val köt megállapodást.

A Mercedes visszautasította a Red Bullt, a Ferrari pedig csak a Toro Rosso számára lenne hajlandó erőforrást biztosítani. A Honda - amelynek a megbízhatósága és a teljesítménye is gyengébb a Renault-nál - érdeklődött a lehetőség iránt, de exkluzív partnere, a McLaren nem engedélyezte az együttműködést, élt vétójogával.

A korábbi hírek szerint az istálló a mostani szezonban fel akarta bontani a Renault-val kötött szerződést, amely a következő évad végéig érvényes. Lehet, hogy fel is bontotta, de lehet, hogy nem.

Christian Horner nem volt hajlandó reagálni az újságírói találgatásokra, a csapat egyik pilótája, az ausztrál Daniel Ricciardo viszont örömét fejezte ki, hogy végre napvilágot látott néhány előremutató információ a 2016-os versenyidénnyel kapcsolatban.

"Örülök, hogy megtudtam mindezeket. Mindig hittem benne, hogy jövőre is rajthoz állhatunk, de most megtettük az első lépéseket egy jobb szezon felé, úgyhogy ezek jó hírek" - vélekedett a világbajnoki rangsorban jelenleg nyolcadik Ricciardo.

A Red Bull főmérnöke, Paul Monaghan szerint a csapat annak ellenére képes lesz teljesíteni a jövő évi idényt megelőző első tesztet, hogy a motorszállítóval kapcsolatos döntés továbbra is késik.

"Dolgozunk a megállapodáson, és ha megszületik, a motor időben be fog kerülni a helyére, senkinek nem kell aggódnia" - mondta a szakember.

Horner már korábban bejelentette, hogy jövőre is Daniel Ricciardo és az orosz Danyiil Kvjat versenyez majd a Red Bull autóival a Forma-1-ben, bár utóbbi azt mondta, még vár a hivatalos megerősítésre. (MTI/Index)