Nem kérdés a szezon meglepetése, ránk is fogja hozni a frászt

Egyértelműen a szezon felfedezettje lett idén Max Verstappen, aki 17 évesen kezdte az idényt, csak szeptember végén lett nagykorú, ám tapasztalatlansága egyetlen hibától eltekintve kvázi egyáltalán nem hátráltatta.

Monacóban, május végén volt egy nagyobb balesete, ott többen kritizálták, ám azóta csak eredményeiről és előzéseiről beszélnek. Zsinórban hat pontszerzésnél jár, ami rekord a Scuderia Toro Rossónál, és tartalmaz két negyedik helyet, a Hungaroringen, és Austinban.

Nem véletlen, hogy a négyszeres bajnok Vettel is őt emelte ki, amikor az év újoncáról kérdezték.

"Max meglepett az agresszivitásával, néha túlontúl is az volt, de összességében nagyszerű szezont futott. Kétszer is negyedik lett, idővel a legjobbak közé fog kerülni, nem is kell kapkodnia az ő korában. Biztos vagyok benne, hogy fáj még majd miatta a fejünk, nekünk, az idősebb generációnak, aminek én is része vagyok" - idézte a ferrarist az Autosport.

Ricciardónak már a szezon első nagydíján feltűnt

Verstappen legutóbb Brazíliában dobta fel a show-t két klasszikus előzéssel, ami jól mutatja, mennyivel érettebb a koránál. Vettelnek külön is aggódhat miatta - bár ez még nagyon erős kifejezés -, mert a Ferrari állítólag már idén azon dolgozott, hogy megszerezze a hollandot, csak a Red Bull-lal kötött szerződéséből egyelőre mozdíthatatlan. Úgy tudni, egy év múlva már nagyobb eséllyel tudnák megszerezni.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59