Ron Dennis végre kibökte, miért engedte el a McLarentől Hamiltont

2015.11.27. 11:43

Három év után Ron Dennis McLaren-csapatfőnök kibökte, miért is hagyta ott őket Lewis Hamilton egy - akkoriban - gyengébb istállóért és egy gyengébb autóért: nem viselte el, ahogy pilótája viselkedik, illetve viselkedni kezd.

Hamilton akkoriban kezdett el úgy élni, ahogy manapság, tetoválás, rakatnyi ékszer, vagány ruhák, motorozás Monacóban, celebszereplések, koncertek, popsztár haverok. Ebből akkor még semmit nem, vagy csak keveset láttunk, mert a McLarennél tilos például tetováltatni: ha visszanézik a képeket, 2012 végéig Hamilton mindig hosszúujjúban jelent meg, mivel Dennisnek ez sem tetszett. Tilos volt a szakáll is, egészen Alonso idei érkezéséig, most neki már elnézi, bár hét éve, első közös évükben csak Dennis bosszantására növesztett szakállt a spanyol.

Szóval ezt mondta most Dennis a Guardiannek:

(Ha nálunk lenne), nem viselkedni így, mert nem lenne neki megengedve. Lerázta a láncait, amiket nem bírt magán.

Hamilton az elmúlt két évben járatta csúcsra a celebéletstílust, amiben nagy segítségére volt Nicole Scherzinger, exbarátnője, aki énekesnőként bevitte napjaink rocksztárjai közé, akikre a versenyző hasonlítani akar. (Mint napjainkban minden 10-20 és a legtöbb 30 éves.)

Scherzingert az év elején dobta Hamilton, de az életmód maradt, nagyon is. A hozzáállásán ebből semmi nem látszik a pályán, az előző két évben csont nélkül lett bajnok, sőt, idén megsemmisítette ellenfelét, csapattársát, Rosberget. Már három futammal a vége előtt megnyerte a vébét. Épp a vb-ünneplés után látszott egy kevés, amikor saját bevallása szerint annyit bulizott, hogy autóbaleset lett a vége. De akkor sem ivott, csak túl fáradtan vezetett.

"Vegyes érzésekkel nézek rá, mindenkinek érdekes volt vele dolgozni, bár nem volt sima és harmonikus a kapcsolatunk, nem adtam az áldásom mindenre, amit csinált, vagy mondott. De végülis a nagy atléták azért lesznek nagy atléták, mert olyan áldozatokat hoznak, amit mások nem. Ezek az áldozatok aztán annyira az életük részévé válnak, hogy nem a megfelelő társadalmi, illetve viselkedési folyamaton esnek át" - fejtette ki Dennis, mit gondol Hamiltonról.

Ha nem lenne világos a Ron-speak - Dennis normális földi halandóknak érthetetlen kifejezésmódja - , ne okolják magukat, máris lefordítjuk: Hamilton azért lett ilyen, mert nem volt gyerekszobája, azaz mindent a sportnak rendelt alá, nem szocializálódott normálisan, majd hirtelen felnőve érték a - szerinte - rossz behatások.