Fontoskodó versenyfelügyelők: Verstappen közel a kipontozódáshoz

Az első lehet, akit így tiltanak el egy futamtól.

Közel került a futameltiltáshoz Max Verstappen, miután az abu-dzabi futamon két különböző incidensért 1+2 büntetőpontot kapott.

A 18 évest előbb azért büntették 5 másodperccel és egy ponttal, mert a pályán kívül szerzett előnyt Jenson Button előzésekor - legalábbis a felügyelők szerint -, aztán meg mert nem vette figyelembe a kék zászlót, és nem engedte el rögtön Lewis Hamiltont. Ezért kapott még 20 másodpercet is, így hivatalosan 16. lett 12. helyett. (Nem oszt, nem szoroz, a 12. sem pontszerző.)

Mindkét eset a verseny hajrájában, körökkel a befutó előtt történt, ráadásul semmit nem befolyásolt. Buttont a 12. helyért előzte Verstappen, a pályán ment el mellette, csak aztán az angol kiszorította a külső íven a vonalon kívülre.

Az, hogy Hamiltonnal mi történt pontosan, képernyőre sem került, lényeg a lényeg, a hollandnak már 8 pontja van, 12-nél pedig ki kell ülnie egy versenyt, ez az automatikus szabály, ha összegyűlnek a pontok.

Verstappent Monacóban büntették először, két ponttal, amikor Romain Grosjeannal ütközött, majd a Hungaroingen kapott hármat, amiért túl gyorsan hajtott egy biztonsági autós szakasznál. Így tart már nyolcnál.

A tinédzser a mostani szigort nem érti, mert tét nélküli helyzetekben vétett, sem Buttont, sem Hamiltont nem ütötte el semmitől. A mclarenesnek sansza nem volt a tizedik, már pontszerző helyre, a mercedeses szintén légüres térben autózott másodikként, a harmadiktól nem kellett tartania, az elsőre nem is gondolhatott.

Fel sem merült, de azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a háromtagú felügyelőpanel egyik tagja az angol ex-F1-pilóta, Derek Warwick volt, és Verstappen mindkét esetben angol pilótát akadályozott.

A szabálykönyv szerint ha valakinek egy naptári éven belül összegyűlik a 12 pontja, ki kell hagynia egy nagydíjat, vagyis Verstappennek Monacótól kell számolni az évet. Ha a következő szezon első öt versenyén összeszedi a maradék négyet, a rákövetkező GP-n nem startolhat. Monacóban aztán 2 pontja elévül, így ha addig kihúzza, kicsit fellélegezhet.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59