Egy elég rossz hír Hamiltontól Rosbergnek

2015.12.04. 21:10

Háromból hármat nyert a szezon végén Nico Rosberg, miután Lewis Hamilton már bebiztosította a világbajnoki címét. A német minivilágbajnokságot írt ki magának az utolsó három futamra, megszerezte azt, nyeregben érezheti magát, sok szakértő szerint is az angol elé került.

De azért nem árt, ha a pszichikai tényezőt is figyelembe veszi, amikor a tizedeket számolja, mert Hamilton az utolsó három futamon már nem ugyanaz a Hamilton volt. Brazíliában már utalt erre egyetlen mondattal az időmérő után, és most ezt fejtegette a BBC-nek.

"Úgy voltam vele, hogy elvégeztem a melót, bárcsak véget érne a szezon, hadd menjek már nyaralni. 

De jöttek a futamok, és rengetegen dolgoznak még ebben a csapatban körülöttem, nem hagyhattam őket cserben. Nem ment olyan jól, mint előtte egész évben, de most a második hely nem volt rossz eredmény."

Persze, lehet azt mondani, hogy savanyú a szőlő, de Rosbergnek komolyan számolnia kell azzal, hogy a bajnokok mindig is a tétmeccseket szerették, és így lehet ez Hamiltonnal is.