Schumacher el akart tűnni a nyilvánosság elől

2016.03.14. 18:00

Michael Schumacher menedzsere, Sabine Kehm sajtótájékoztatót tartott, amelyen arról beszélt, hogy miért nem adnak információkat a 2013 végén síbalesetet szenvedő Forma-1-es pilóta állapotáról. Kehm visszaemlékezett arra is, hogyan kezelte a helyzetet a baleset utáni napokban.

„A média sosem szólt Michael és Corinna magánéletéről. Amikor Michael Svájcban volt, egyértelműen magánemberként utazott. Egy hosszú beszélgetés után azt mondta: Jövőre már nem kell hívnod, el fogok tűnni. Azt hiszem, ez volt a titkos álma, hogy ezt egyszer megtehesse. Most ezért akarom megvédeni a méltóságát, nem hagyom, hogy kívülről megzavarják" - mondta Kehm a Starnberg-tónál összehívott sajtótájékoztatón.

Kehm elmondta, hogy a baleset idején ő is szabadságon volt, ezért először is nem tudta, miről érdeklődnek nála az újságírók. Elmondta, mindenki megpróbáltak távol tartani a kórháztól, még biztonsági őröket is fogadtak. Mindenki friss információkat akart, más páciensek hozzátartozóit fizették le újságírók, hogy tudjanak meg valamit Schumacherről. A betegek az orvosokat is zaklatták, hogy hadd készítsenek fotókat a pilótáról.

„Az első napokban túl sokat mondtam. Próbáltam segíteni az újságíróknak, például mondtam, hogy nem lesz még egy sajtótájékoztató ugyanazon a napon. De valamiért mégis káosz lett, azt gondolták, hogy mégis csak lesz sajtótájékoztató. Ma már másképp csinálnám, két közlemény között csak hallgatnék."

Kehm, aki Schumacher sportolói gyermekeit is képviseli, elmondta, megvédik a család privátszféráját. Ha az újságírók átlépnek egy határvonalat, akkor perelni is fognak.