Hamilton-pályacsúcs a zavaros bahreini időmérőn

2016.04.02. 18:25
Valamelyest eseményteljesebb volt a második kieséses kvalifikácó, de a Bahreini Nagydíjon is a Mercedesek indulhatnak az élről.

Az első harmad még nagyjából eseménydús volt, mint régen, utána viszont inkább a boxban történtek az érdekes dolgok.

Azzal kezdődött, hogy a második harmad előtt majdnem 10 percet pihenhettek a pilóták a szokásos öt helyett. Később indították el az órát, a boxutca végi lámpa pedig nem váltott pirosról zöldre, így a legtöbben egy percet vesztegeltek a depó végén. Végül Raikkönent zöld zászlóval engedték ki, át kellett mennie a piroson.

A harmad végén újra előjött a kieséses rendszer átka, a pilóták nem tudtak javítani az idejükön a rövid idő és a kevés gumi miatt, leginkább a depóban sétálgató és mérlegelő versenyzőket nézegethettünk.

Búcsúzott mindkét Toro Rosso, Verstappen és Sainz, kiesett a két McLaren-Honda, az újonc Stoffel Vandoorne viszont villantott, a 12. helyet szerezte meg, Button csak a 14.-et. A belga egy tizedel verte az exbajnokot. Alonso helyére ugrott be, a spanyol a depóban szöszmötölt most is, mintha ő lenne a fiatal edzője. Biztosan sok mindenben tudott is segíteni.

A záróharmadban a kieséses hatás szerencsére most kevésbé jelentkezett, az utolsó öt percre még maradt négy autó a pályán. És mivel Hamilton az első körét elrontotta - leszaladt a homokba picit -, az utolsó pillanatokban dőlt el a pole pozíció.

A Ferrarik is próbálkoztak a végéig, de a Mercedesek ellen esélytelenek voltak. Rosberg állt az élen, de Hamilton új pályacsúcsot futott, és négy tizeddel megverte. A német is javított az utolsó körén, így végül csak 77 ezreddel kapott ki.

Hamilton ünnepelhette 51. pole pozícióját, Rosberget megelőzte, a két Ferrarié lett a második sor Vettel-Raikkönen-sorrendben. Ricciardo hozta az ötödik helyet, egyre inkább úgy tűnik, ő lesz az állandó legjobb az első négyest nem számítva.

A futam vasárnap délután ötkor kezdődik.

A Bahreini GP rajtsorrendje

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m29.493s -
2 Nico Rosberg Mercedes 1m29.570s 0.077s
3 Sebastian Vettel Ferrari 1m30.012s 0.519s
4 Kimi Raikkonen Ferrari 1m30.244s 0.751s
5 Daniel Ricciardo Red Bull/TAG Heuer 1m30.854s 1.361s
6 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m31.153s 1.660s
7 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m31.155s 1.662s
8 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m31.620s 2.127s
9 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m31.756s -
10 Max Verstappen Toro Rosso/Ferrari 1m31.772s -
11 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m31.816s -
12 Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1m31.934s -
13 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1m31.945s -
14 Jenson Button McLaren/Honda 1m31.998s -
15 Daniil Kvyat Red Bull/TAG Heuer 1m32.241s -
16 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m32.806s -
17 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m32.840s -
18 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m32.911s -
19 Jolyon Palmer Renault 1m33.438s -
20 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1m34.190s -
21 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m34.388s -
22 Kevin Magnussen Renault 1m33.181s -

Magnussent utolsónak sorolták vissza, és a depóból kell rajtolnia, mert pénteken elmulasztott egy mérlegelést.