Jó, hogy lép Verstappen, már feszült volt a helyzet
Danyiil Kvjat lefokozásának megvolt az oka, maga alatt vágta a fát az akcióival, Max Verstappen helyére léptetésével erősödött a nagycsapat, a Red Bull Racing, de a cserének van még egy jó oldala: enyhül a helyzet a Toro Rossónál.
Kívülről ugyanis alig látszott, de Verstappen és Carlos Sainz Jr. már nem igazán volt jóban egymással, árulta el a Motorsport-Total.com-nak Helmut Marko, aki döntött a cseréről.
A másik előny, hogy a Toro Rossónál már meglehetősen nyugtalan volt a légkör Verstappen és Sainz között, vagyis több legyet ütöttünk egy csapásra.
Az Ausztrál GP-n volt egy kis hőzöngés Verstappentől, ezt hallani lehetett a rádión, és látni a pályán, amikor a holland megpördült, miközben csapattársával csatázott.
Nem volt köztük kontakt, de úgy tűnik, már ez is elég volt ahhoz, hogy nehezen helyreállíthatóvá váljon a helyzet, ugyanis Melbourne két hónapja volt, három GP is lement azóta.
Egymástól külön lehet, hogy jobban is fejlődhetnek, Sainzon sem lesz akkora nyomás, mintha a legnagyobb tehetség mellett kellene bizonyítania folyamatosan. Kvjat legyőzésével önbizalmat szerezhet. Persze, ha ez nem sikerül neki, az előrelépést elfelejtheti.