Rosberg rossz motorprogramon volt a baleset előtt

2016.05.15. 17:27

Amint összeütközött Nico Rosberg és Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj első körében, a Mercedes-főnök Niki Lauda egyből nekitámadt az angolnak, aki szerinte hülyeséget csinált, és egyértelműen ő volt a felelőse az első sorból induló két pilóta balesetének.

A futam után a német RTL-nek azt is megerősítette, hogy az azonnal összehívott csapatgyűlésen Hamilton elismerte hibáját és elnézést kért, a dolog viszont ennyivel még nem zárult le, ugyanis a két Mercedes-versenyzőnek a stewardok előtt is meg kellett jelennie.

Az élről induló Hamilton az első kanyarban vesztette el az első helyét, utána keményen visszatámadt Rosberg ellen, de elfogyott a helye a pályán, a fűre kényszerült, amikor pedig ott fékezett, megpördült, és így mindkettejüket kiejtette a versenyből, amit végül a 18 éves, rekordfiatal Max Verstappen nyert meg.

A stewardok a két pilóta meghallgatása után viszont úgy döntöttek, hogy versenybaleset történt, így egyik résztvevőnek sem adtak büntetést. Mint kiderült, Nico Rosberg kocsija rossz motor-üzemmódban volt a rajt után, hamar kifogyott a plusz ereje, így amikor Hamilton már hátrányból újra támadásba lendült, a német Mercedesében 180 lóerővel kevesebb dolgozott – mert az épp újratöltött.

A Mercik ütközése több kameranézetből

Hamilton egyből támadott, amint meglátta, hogy felvillan Rosberg kocsiján az újratöltést jelző lámpa, rizikós, de bevállalható versenymanőver volt, hogy a külső íven beszúrt a német mellé, aki nem az ideális íven ment. Jobbra volt a több hely, ezért ment erre Hamilton – az adatok szerint 17 km/h-val volt gyorsabb épp ekkor –, de elfogyott a pálya, így lement a fűre, hogy ne ütközzenek, ezután pördült meg.