Dumában világbajnok a Ferrari

2016.09.06. 11:02

Monzában négy futam után újra a dobogóra került egy Ferrari, Sebastian Vettel harmadik, Kimi Raikkönen negyedik lett. Csakhogy a hátrányuk nagyon nagy volt az élen végzett Nico Rosberg Mercedesétől: 20 és 27 másodperc. A második Hamiltontól Vettel csak öt másodperccel maradt le, de az angol olyan pocsékul rajtolt a pole-ból, hogy a hatodik helyről kellett visszakapaszkodnia. Ám még ez is simán ment neki.

A Ferrarit kritizálták a kétkerékcserés taktikája miatt - a Mercik egyszer váltottak - , ezen Maurizio Arrivabene csapatfőnök "csak nevetett", joggal: az ellenfél stratégiájával még ennél is 10-11 másodperccel lassabban teljesítették volna a versenytávot. Az ő kocsijuk ugyanis nem Mercedes, minden téren lassabb, mostanra már a motorját tekintve is sokkal.

Sergio Marchionne Ferrari-elnök Monzában, még a verseny előtt ki is jelentette, hogy a Ferrari belebukott a céljai megvalósításába idén. Ezt Arrivabene sem tagadja, ám a megoldást már sokkal ködösebben vázolta, amikor a Motorsport.com-tól erről kérdezték.

"Van elég emberünk, hogy a helyes irányba menjünk. Az elnök elégedetlen az eredményeinkkel idén, de látja a változtatásokat, és a jövőbe tekint. Természetesen valóban nem értük el idei céljainkat, de egy hónappal ezelőtt megtettük a szükséges lépéseket, és az utóbbi két futamon már jobbak is voltunk. Jobban mennek a dolgok, a csapat hangulata nagyon pozitív, versenyről versenyre vesszük az akadályokat, a jó irányba haladunk. Csak egy kis időre van szükségünk, ennyi" - mondta a helyzetükről.

Maurizio Arrivabene
Maurizio Arrivabene

Valóban, a nyári szünet előtt menesztették James Allison technikai igazgatót, akit belülről pótoltak. Idén el is evickélnek majd az év végéig, de jövőre új szabályok jönnek, új autót kell, és akár új motort is lehet építeni. Kérdés, ezt hogyan oldják meg.

Na ez még ködösebb Arrivabene szerint:

Ha a Ferrari nevű csapatnak dolgozol, nem adhatod fel. Ez az értékünk, de ez nyomással is jár. Ez a csapat sosem adja fel, ez a filozófiánk és a jelenlegi csapatunk sem akar megállni. Kezelnünk kell a helyzetet, és meg is vannak hozzá a megfelelő embereink.


Jövő hétvégén Szingapúr következik, ahol tavaly győztek, most lesz egy éve, hogy nem álltak a dobogó tetején. Kimi Raikkönenből talán azt akarták kicsikarni, hogy kimondja, újra van esélyük, de persze nem jött össze.

"Szingapúr városi pálya, nagyon más, mint Spa vagy Monza. Az utóbbi két hétvégén már javultunk, remélem, ez folytatódik. De amíg nem vagyunk ott, inkább nem találgatnék. Tavaly jók voltunk itt, de nem ígérhetem, hogy most hirtelen ugyanolyanok leszünk."