Hamilton már vasárnap is indulna a fejvédő kerettel
A pénteki szingapúri szabadedzésen Lewis Hamilton, a Mercedes háromszoros világbajnoka is kipróbálta a 2017-ről 2018-ra tolt fejvédő keretet, ami annyira meggyőzte, hogy akár már vasárnap hajlandó lenne a kocsijára tetetni, nem várna vele két szezont.
Ez csak azért érdekes, mert pont a brit volt a biztonsági elem egyik első és legnagyobb ellenzője , amikor azt először feltették az előszezonban egy Ferrarira.
„A beszállást leszámítva, ami azért eléggé más így, szinte észre sem venni a különbséget. Ha engednék, egész hétvégén mehetnék ebben. Egyedül a hátsó szárnyakat nem látni tőle a tükrökben, szóval azért van, amit kitakar, de a kanyarokban sem jelent más komolyabb eltérést. Úgy éreztem, hogy akár maradhatna is a kocsin.”
Hamilton azt is kiemelte, hogy bár nem néz ki tól jól ez a megoldás, ha valóban biztonságosabbá teszi a versenyzést a pilótáknak, akkor nem kell ilyenekkel foglalkozni.
A pénteki első szabadedzésen Fernando Alonso is kipróbálta a glória névre keresztelt elemet, de ő is csak a ki-, beszállásnál vette észre, hogy ott van. A spanyol persze már korábban elkötelezte magát a biztonság mellett, ő azt szerette volna, ha már jövőre is ezekkel indulnak a versenyzők az F1-ben.