Hamilton vissza fog jönni

2016.10.10. 09:58

Karrierje valószínűleg legrosszabb rajtjával erősen tönkretette vb-esélyeit Lewis Hamilton a Japán GP-n, hibáját azonnal magára vállalta. Csak harmadik lett, miközben csapattársa újra nyert, és 23 helyett már 33 ponttal vezeti a vébét, négy futammal, azaz 100 ponttal a vége előtt.

Eldőlt, gondolhatnánk, mivel így Nico Rosbergnek idén már nem kell nagydíjat nyernie a címhez, négy második hellyel is simán bajnok.

De Toto Wolff csapatfőnök szerint még nem dőlt el.

A fő hangsúly azon van a csapatnál, hogy Lewist újraépítsük. Erősebben fog visszatérni. Malajziában dominált, de a motorhibával leterítettük. Aztán jött ez a sajtós dolog, bár nem hinném, hogy hatással volt rá. Nem emiatt startolt rosszul. Utána már nagyszerűen ment, ahogy visszaküzdötte magát, az kivételes

- idézte az Autosport.com.

Hamiltonra csütörtökön berágott a sajtó, pénteken Hamilton a sajtóra, az egyik médiabrífingjén rövid bevezető után kivonult, egyetlen kérdésre sem válaszolt.

lewham

Most négy olyan futam jön, amiből hármat tavaly Rosberg nyert meg, Hamilton csak a következő, austini versenyen tudott győzni, igaz, ott meg is nyerte a vb-t, így a többinek már nem volt tétje. Most lesz, állítja Wolff.

Még nincs vége, négy hétvége hátra van. Lewis összerakja magát. Láttuk már idén, nagyon erős, így működik. Szüksége van az ellenségre. Nyomás alatt a legjobb, és ha konkrét célért megy. Csak a legvégén fog eldőlni.