Vettel nálunk nem szidta volna a bírót

2016.11.03. 17:33

Sebastian Vettelt futameltiltással fenyegették mexikói káromkodása után, amikor a versenyigazgatót is elküldte futam közben az anyjába. Bocsánatkérő leveleket kellett írnia a megsértett Charlie Whitingnak és az FIA-főnök Jean Todtnak, akik ezután eltekintettek attól, hogy ügyet csináljanak a ferraris hisztirohamából.

Vettel 2014-es csapattársa, Daniel Ricciardo azt mondta, "nem illik a német karakterébe az ilyesmi, de tény, hogy amit csinál, már túl sok".

A négyszeres bajnok előtte, a pénteki szabadedzésen kapásból leidiótázta Fernando Alonsót is, amikor a mclarenes véletlenül feltartotta a tét nélküli tréningen.

Vettel és Chris Horner idén, egy korábbi futamon
Vettel és Chris Horner idén, egy korábbi futamon

Vettel exfőnöke, a Red Bullt vezető Chris Horner azonnal komoly büntetést jósolt, amikor meghallotta, miket mondott.

A pillanat hevében természetesen elragadják az érzelmek a versenyzőket. A futballisták szája sokkal piszkosabb, csak nem halljuk, mert nincsenek bemikrofonozva. De semmilyen sportban nem lehet szidni a bírót. Meglepett volna, ha ezt figyelmeztetés nélkül megússza. azt mondta, volt versenyzője náluk nem csinált ilyeneket.

Később az Autosportnak úgy nyilatkozott, régebben nem volt rá jellemző ez.

Amikor nálunk vezetett, nem voltak ilyen tulajdonságai. Nyilvánvalóan a frusztrációját vezeti le.

Vettelnek tényleg pocsék szezonja van a Ferrarival, különösen az ő mércéjével: tavaly három futamot is megnyert, idény egyet sem. Volt egy pole pozíciója is, idén az sincs.