Gyöngyi
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Hamilton úgy beszél, mint aki már lemondott a bajnoki címről

2016.11.07. 16:05

Bár a hatalmas hajrát követő nyár végi, ősz eleji megtorpanás után újra formába lendült a sorban két futamot nyerő Lewis Hamilton, a hátránya még mindig 19 pont a világbajnoki pontversenyben csapattársa, Nico Rosberg mögött. Ez azt is jelenti, hogy nem elég neki két futamgyőzelem a maradék két versenyen, az kell a címvédéshez, hogy Rosberg legalább egyszer lemaradjon a dobogóról, ez pedig már nem csak Hamiltonon múlik.

„Nem tudom, hogyan lehetne készülni a vereségre. Kaptam már ki, de így sem tudom, mivel lehet erre felkészülni” – mondta a bajnok, aki 2007-ben, az első F1-szezonjában az utolsó futamon bukta el a bajnoki címet Kimi Räikkönennel szemben, miután a finn 17 pontos hátrányt dolgozott le az utolsó két versenyen. Ekkor még a régi számítási rendszer volt, vagyis Räikkönen 20 megszerezhető pont mellett hozott 17-et a briten.

„Ha így lenne, az idei azért nem lenne annyira fájdalmas, mint az” – tette hozzá a 2007-es szezonról beszélve. „Tudom, hogy a mostani forgatókönyv szerint sokkal nagyobb az esélye annak, hogy kikapjak. Nehéz ezt megemészteni, de ez van. Az élet megy tovább, én is továbbteszem majd rajta magam. Csak remélem, hogy jövőre már nem lesz ennyi gond a kocsival.”