Lauda: Félelmetes az új Merci, és nem fogunk sunyítani vele

2017.02.14. 11:39

Hétfőn kezdődnek az autóbemutatók a Forma-1-ben, az új Mercedest jövő csütörtökön láthatjuk először. Niki Lauda, az istálló egyik főnöke viszont már látta, és a svájci Blicknek beszélt is róla.

Még építés alatt volt, de nagyon elégedett vagyok vele. A szélesebb kasztni a szélesebb gumikkal félelmetesen mutat. A drukkerek imádni fogják.

A kocsit menet közben február 27-től, a tesztek első napjától követhetjük, és míg az utóbbi években visszafogta magát a Mercedes is a gyakorlásokon, most nem fogja, állítja Lauda.

A barcelonai teszten az első négy nap az új szabályokról fog szólni, a következő négy, szünnap már a fejlesztésekről, majd az újabb négy tesztnapon belevágunk. Ezúttal senki nem fogja vissza magát, hogy majd csak Melbourne-ben mutassa meg, mit tud. Most tudni akarjuk, hol tartunk.

Vagyis az ellenfelektől is azt várja, hogy nyílt napokkal játsszanak, ne taktikázzanak, hogy majd csak a nyitófutamon derüljön ki, mire is képesek igazán. Az új szabályok miatt lesz így, a Forma-1 kissé az ismeretlenbe megy, a dolgokat mielőbb és minél pontosabban fel kell térképezniük az istállóknak.