Hamilton élen, Vettel 12 órán át vezeti a Ferrarit

2017.04.18. 17:43

Bahreinben a hétvégi futam után csak egy napot lazítottak a pilóták, kedden máris elkezdtek tesztelni, új alkatrészeket, motort vagy gumit, amint tette azt a vasárnapi győztes, a Pirellinek. Emiatt fordulhatott elő, hogy a Ferrari két autóval/pilótával körözhetett egyszerre: Antonio Giovanizzi a teszt részeként vezetett, Vettel pedig a gumiszállító 2018-ra, illetve az idei szezon későbbi szakaszára szánt keverékeket próbálta ki.

A nap kalandosan kezdődött több szempontból is:

  • 10 percet csúszott a kezdés, mert egy konténert veszélyes helyen hagytak a szervezők, ezt el kellett távolítani
  • a McLaren 2 kör után ismét kifújt, a tesztpilóta Oliver Turvey autójában motort kellett cserélni, és csak az utolsó órára tudott visszatérni a pályára
  • Hamilton gyorsan az időlista élére állt, de az autója lerobbant, és majdnem fél órán át tartott, míg visszajuttatták traileren a depóba (ez jobb helyeken 10-15 perc szokott lenni)

Az angol utána gyorsan visszamehetett a pályára, de ebédszünetben Daniel Ricciardóé volt a legjobb kör, az 1:32.349-cel négy tizeddel előzte Hamiltont. Délután Hamilton javított, és 1:31.358-cal élen zárt a meglepetés-második, Giovanizzi és Ricciardo előtt. A további sorrend: Grosjean, Massa, Hülkenberg, Stroll.

A szervezettséget jellemzi, hogy négy piros zászlós megszakítás miatt mintegy két órát állt összesen a körözés, pedig egyik megszakítás sem nagyobb kicsúszás miatt volt. Vettelnek így megszavaztak plusz három órát, úgyhogy ő helyi idő szerint csak este 9 körül végez - 8 óra nálunk - , 12 órás munkanapot kap. (A Ferrari kisebb autóhiba miatt is veszített félórát, ezt is hozzááadták.)

A teszt szerdán befejeződik, a következő szezon közbeni gyakorlás a Hungaroringen lesz, közvetlenül a Magyar Nagydíj után, augusztus elsején és másodikán.