Alonso megnyerheti az Indy 500-at

2017.05.05. 13:30

1990-ben, a verseny aranykorában, majd 1997-ben is megnyerte az Indianapolis 500-at Arie Luyendyk. Első győzelménél a speedway mestereit verte meg, Rick Mearst és Emerson Fittipaldit, illetve Al Unser Jr. és Bobby Rahal is mögötte végzett. (Ők így négyen együtt kilenc Indy 500-at nyertek.)

Most hogy Fernando Alonso első Indy 500-ára készül, a Gpupdate.net megkérdezte a kétszeres F1-bajnok esélyeiről. Kapcsolódási pont, hogy Luyendyk is európai, Hollandiából került az Indycarba a 80-as évek közepén, ott sikerült karriert csinálnia, már jóval 30 fölött.

Alonso megnyerheti az Indy 500-at, képtelenség tőle elvenni az esélyt, hogy a győzelemre menjen. Ő az egyik a sok közül, akinek sansza van erre, rengetegen vannak. A kocsija jó, ne felejtsük el, hogy tavaly az Andretti nyert itt, emellett Honda motor nyert Texasban is, vagyis nagyon erős oválmotort építettek

- mondta a most 63 éves Luyendyk.

nandoindy111

Szerinte minden eldől már a kvalifikáción, illetve az edzéseken, a lényeget ugyanis ott végzik el az autókon.

Itt úgy kell koncentrálni, mint a világon sehol. Kanyarba be, a kanyarban, az egyenesekben, mindenhol figyelned kell. A legfontosabb, hogy meglegyen a megfelelő beállítás. A pole-napra olyan kocsi kell, ami a lehető leggyorsabb, nagyon kevés szárnnyal kell menni, így a kocsi a kanyarokban megúszhat. A versenyen viszont több leszorítóerővel kell kezdeni, különben nem tudsz előzni, illetve átmenni a lekörözötteken.

Tudja, miről beszél, ugyanis ő tartja Indianapolisban az abszolút pályacsúcsot: 239,260 mérföld/óra, azaz 385,052 km/h, ezt az egyik 1996-os edzésnapon futotta. Pár nap múlva az időmérőcsúcsot is felállította 237,498 mérföld/órával, azaz 382,216 km/h-val. Továbbá 90-es győzelme 23 éven át a leggyorsabb Indianapolis 500 volt, átlagban 299,307 km/h-val futott az 500 mérföld - 800 kilométer - alatt. Csak 2013-ban sikerült megdöntenie Tony Kanaannak, 301,644 km/h a jelenlegi csúcs. Luyendyk 1993-ban, 1997-ben és 1999-ben is a pole-ból, és háromszor esett ki az élről a futamon.

Luyendyk azt emelte ki, hogy Alonso remek alapokról indul, hogy az Andretti Autosport kocsijával állhat rajthoz.

Alonso már rengeteg adatból mazsolázhat. Amikor én kezdtem Amerikában, közel nem volt ennyi információ, mint manapság. Az Andretti Autósport hat autót indít, minden edzésen kipróbálhatnak hat különböző beállítást. A csapatom belül senki nem titkol semmit, vagyis Alonso láthatja a csapattársai adatait, és összevetheti a sajátjaival.

És a legfontosabb tanácsa Alonsónak:

Ne legyen túl magabiztos, mert a falban találja magát.

Alonso szerdán kezdte el a felkészülést a május 28-i versenyre, első és egyetlen tesztnapján van túl. 15-én kezdődnek az edzésnapok, 21-én derül ki, ki indulhat a pole pozícióból.