Öt napot élt Toto Wolff őrült ötlete

2017.06.14. 18:59

Vagy a jövőbe lát Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, és tudta, hogy sima kettős győzelmet szereznek majd Kanadában, vagy csak sikerült valamiért indokolatlanul nyugodt állapotban elkapniuk az újságíróknak a futam előtti sajtóbeszélgetésen.

Itt történt ugyanis, hogy Wolff a Mercedes-Ferrari harc helyett a semmiből, teljesen váratlanul ledobott egy kisebb atombombát, ráadásul még előre jelezte is, hogy erre készül:

Adok maguknak egy jó kis idézetet. Egyáltalán nem lepne meg, ha meggondolná magát, és visszatérne a Ferrarinál. Vagy valamelyik másik csapatnál.

Wolff a tavaly decemberben váratlanul visszavonult világbajnokról, Nico Rosbergről beszélt, aki szerinte kicsit elhamarkodott döntést hozott a hatalmas nyomás alatt: ha 31 évesen ráeszmél, hogy még 70 évet is élhet, akkor lehet, hogy keres némi izgalmat magának.

Toto Wolff
Toto Wolff

Wolff arról is beszélt, hogy ez a visszatérés szerinte leginkább a Forma-1 lehetne Rosbergnek, akiről nem tudja elképzelni, hogy Fernando Alonsóhoz hasonlóan megpróbálkozzon az Indy 500-zal, az ugyanis túl nagy kockázatot jelentene neki.

Rosberg a hét közepén a német Sport Bildben lőtte lábon Wolff jóslatát, igazából kicsit úgy beszélt, mint akinek olyasmire kell reagálnia, amit nem is ért, sőt, fel sem képes fogni.

Én tényleg befejeztem a Forma-1-es karrierem. Elégedett vagyok vele, és büszke a sikerekre, eredményekre, amiket elértem. Abszolút kielégít. De most már a múlt, és új dolgokat fogok csinálni.

Azért a német újságírók megpróbáltak belőle legalább valami mini visszavonulási hajlamot kicsikarni, és feltették a kérdés, hogy ha nem az F1, de akkor más sorozatban esetleg?

Jelenleg az sem. Másfajta kihívások érdekelnek. De ki tudja, talán egy napon majd igen.