Vettel megalázkodott, felmentette Hamiltont, bocsánatért esedezett

2017.07.04. 10:15

Végleg megúszta a bakui balhét Sebastien vettel hétfőn, amikor az FIA-elnök Jean Todt és a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) vezető testülete előtt kért bocsánatot, amiért ráhúzta a kormányt és szándékosan nekiment Lewis Hamiltonnak.

A futamon 10 másodperces stop&go büntetést kapott, letöltötte, tovább nem büntetik, az ügyet lezárták.

Vettel a döntés után hosszabb közleményben kért elnézést nyilvánosan is, saját weboldalán.

Az újraindítás körében meglepődtem Lewis mögött, és belefutottam a kocsijába. Utólag úgy gondolom, nem volt semmilyen rossz szándéka (Hamiltonnak).

- írta, azaz elismerte, amit a telemetriai adatok is kimutattak, vagyis hogy az angol nem fékezett be előtte veszélyesen, amint azt a német hétfőig állította. Nem követelt már büntetést sem Hamiltonnak, sőt, belátta, hogy aki veszélyt okozott, az ő volt.

A pillanat hevében túlreagáltam, ezért elnézést kérek Lewistól és minden embertől, aki látta a versenyt. Rájöttem, hogy nem mutattam jó példát. Nem akartam veszélybe sodorni Lewist, de belátom, hogy veszélyhelyzetet teremtettem. Vagyis bocsánatot kérek az FIA-től is.

Azaz most már Vettel mindent teljesen másképp lát. Ez persze valószínű volt, annyira egyértelműen az ő hibája volt az egész bakui eset.

Mindezt ő is megerősítette, amikor közleményét azzal zárta:

Elfogadom és tiszteletben tartom a párizsi míting döntéseit, illetve a büntetést, amit a bakui felügyelők róttak ki rám. Imádom ezt a sportot, és eltökélt célom, hogy úgy képviseljem, amivel a következő generációknak példát mutatok.

Vettel mindezek ellenére nagyon olcsón megúszta a balhét, a múltban hozzá hasonló, sőt, nagyobb bajnokokat sem kímélt az FIA az övénél jóval kisebb szabálytalanságok miatt.