Valér
-2 °C
0 °C

Az utolsó két körre jött a verseny az osztrák GP-n

000 QG1LI
2017.07.09. 15:41
Bottas rajt-cél győzelmet aratott Ausztriában, Hamilton taktikáját egy kicsit elszúrták. Ha egy körrel hosszabb a verseny, máshogy alakulhatott volna a dobogó.

Hamilton a rajtbüntetése miatt csak a nyolcadik helyről indulhatott az osztrák GP-n, így a pole-t Bottas szerezte meg a szombati időmérőn, mellette Vettel rajtolhatott a második helyről. Az előrejelzések alapján benne volt a pakliban, hogy esős verseny lesz, és már a rajt előtt is lógott az eső lába, de a pilóták végül száraz pályán kezdhették meg a hetvenegy körös futamot, és ez így is maradt a folytatásra is. 

Bottas remekül kapta el a rajtot, Vettel egy kicsit beragadt, mögötte Räikkönen és Ricciardo kezdett nagy csatába, amiből végül az utóbbi jött ki jól. Kisebb felfordulást okozott, hogy a rosszul rajtoló Verstappen kipördült, nem sokkal később be is fejezte a versenyt, ahogy Alonso futama is korán véget ért. Kiderült, hogy a dominót Kvjat indította el, aki belement a spanyolba hátulról, ezért áthajtásos büntetést kapott. 

Néhány körrel később gyanús lett, miért rajtolhatott olyan jól Bottas: Vettel szólt a rádión, hogy szerinte kiugrott a mercis, indult is a vizsgálat, de végül nem találták szabálytalannak. Közben Hamilton araszolt előre, és a nyolcadik körben már az ötödik helyen autózott, majd üldözőbe vette Räikkönent. 

A huszadik hely környékére csúnyán elkezdtek hólyagosodni a gumik mindenkinél, Hamilton pedig egyre közelebb került az előtte haladó ferrarishoz, de egy idő után beállt az egy másodperc körüli különbség. 

Az élen Bottas zavartalanul haladt, biztos előnye volt Vettellel szemben, Ricciardo is tartotta a harmadik helyet. Aztán a 32. körben kiment Hamilton, és ultralágy gumikkal folytatta a futamot, ami érdekes döntésnek tűnt, ráadásul később kijött, hogy nem tud gyorsabb lenni ezzel. Vettel és Ricciardo is jött néhány körrel később, mindketten szuperlágyakra váltottak. Bottas egészen a 42. körig volt kint, ezután kapta meg a szuperlágyakat, sikerült Vettel elé visszaállnia, sőt, hamar vissza is vette az első helyet Räikkönentől, aki addig még nem volt kint friss gumikért. 

Hamilton az 51. körben már beszólt a rádión, hogy csak szenved a gumikon, és lassan Vettel is elkezdett araszolni az élen haladó Bottas felé, de azért olyan látványosan nem csökkent a különbség közöttük. A verseny vége felé közeledve azért rákapcsolt Hamilton, leggyorsabb kört is ment, hogy Ricciardót utolérje, de eleinte csak tizedeket tudott lefaragni a hátrányából.

Aztán kilenc körrel a vége előtt sikerült bejönnie a mercisnek két másodperc alá, szektorról-szektorra gyorsabb volt Ricciardónál, csak közben kezdtek hólyagosodni a gumijai, többször is jelezte a rádión, hogy aggódik emiatt. Volt izgalom az elején is, mert a 68. körre Vettel egymásodpercesre csökkentette a hátrányát a futamot vezető Botasszal szemben. És Hamilton is felért Ricciardóra, a 70. körben már volt a nyakán, meg is támadta keményen, de Ricciardo visszaverte az első rohamot, ezután jött az utolsó kör. 

Egyszerre ment a csata az első helyért és a harmadikért, de végül nem történt változás: Bottas nyert, Vettel a második, Ricciardo a harmadik, Hamilton a negyedik lett. 

Az osztrák GP végeredménye

  1. Valtteri Bottas
  2. Sebastian Vettel
  3. Daniel Ricciardo
  4. Lewis Hamilton
  5. Kimi Räikkönen
  6. Romain Grosjean
  7. Sergio Pérez
  8. Eseban Ocon
  9. Felipe Massa
  10. Lance Stroll
  11. Jolyon Palmer
  12. Stoffel Vandoorne
  13. Nico Hülkenberg
  14. Pascal Wehrlein
  15. Marcus Ericsson
  16. Danyiil Kvjat

Kiestek: Carlos Sainz, Kevin Magnussen, Fernando Alonso, Max Verstappen.

Borítókép: Joe Klamar / AFP.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!