A McLaren ott folytatja, ahol abbahagyta: 35 helyes büntetés Vandoorne-nak

2017.08.24. 14:46

Felemásan indul a szezon második fele a McLaren-Honda pilótájának, Stoffel Vandoorne-nak, aki a héten tudta meg biztosra, hogy jövőre is vezethet a csapatnál, rögtön utána viszont 35 rajthelyes büntetést kapott a hazai futamára, a Belga Nagydíjra.

A büntetésben is van némi öröm: a Honda elkészült pár motorfejlesztéssel a nyári szünet alatt, ezeket vetik be élesben Spában, ahol minden bizonnyal az utolsó helyről rajtolhat majd Vandoorne.

A Honda közleménye nem részletezte, hogy pontosan milyen részeket fejlesztettek a motoron, csak annyit írtak, hogy az FIA majd pénteken teszi hivatalossá a büntetéseket, de matekozni már így is lehet – ha teljes motorcserét kap a 25 éves belga pilóta, akkor az ötödik belsőégésű motorját, nyolcadik turbóját és hőenergia-visszanyerőjét, ötödik kinetikusenergia-visszanyerőjét, hatodik akkumulátorát és hatodik elektronikai vezérlőjét kapja meg a szezonban, ezek együtt pont 35 helynyi büntetést adnak ki.

Ezeket az új elemeket Vandoorne-nál próbálják ki, ha beválnak, a másik McLaren-pilóta Fernando Alonso is megkapja őket a következő, monzai futamra.

A McLaren-Honda ezzel már 175 nem balesetből vagy feltartásból (tehát motor- és váltócseréből adódó) rajthely-büntetésnél jár a szezonban, a második legtöbb egy csapatnál 20 helynyi büntetés, ezt Daniel Ricciardo szedte össze a Red Bullnál két váltócserével és egy hőenergia-visszanyerő cseréjével, ezzel ő az egyetlen nem McLaren-pilóta eddig a mezőnyben, akit motoralkatrész, és nem váltó cseréje miatt büntettek.