A Haas leverné a malájokon az összetört kocsi árát: 200 millió

2017.10.03. 15:16

Kifizettetné a Maláj Nagydíj szervezőivel a pénteki szabadedzésen összetört kocsi árát a Haas, mivel a kár nem a pilóta, hanem a pálya hibájából keletkezett – Romain Grosjean egy felnyíló csatornafedélre hajtott rá, amit előtte Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas kocsijai téptek fel, ez okozott durrdefektet a Haas jobb hátsó kerekén, ami után nagy sebességgel, irányíthatatlanul csapódott a falba a francia.

A baleset után nem is folytatták az edzést, minden hasonló fedelet újrahegesztettek, az FIA pedig külön engedélyt adott az amerikai csapatnak, hogy soron kívül hozzányúljanak az autóhoz, vagyis lényegében újraépítsék azt.

Ez az újraépítés nem volt olcsó, nagyjából 750 ezer dolláros (200 millió forint) kár keletkezett a kocsiban, amiről be is nyújtotta a számlát a Haas.

A költségek kérdése felmerült a pénteki pilótabrífingen is, ahol Lewis Hamilton kérdezte a versenyigazgató Charlie Whitingot, hogy ki fizeti majd meg a károkat, hiszen a Haas nem a leggazdagabb F1-csapat. Whiting erre csak annyit mondott, hogy már egyeztettek a Haas csapatfőnökével, Günther Steinerrel, akit a pálya üzemeltetőihez irányítottak.

 Grosjean végül a 16. helyről kezdte a futamot, amit tizenharmadikként zárt.