Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Hamilton: Álmodni sem mertem ekkora előnyről

2017-10-08T065312Z 457006455 RC19180DCB40 RTRMADP 3 MOTOR-F1-JAP
2017.10.08. 11:06

Óriásira nőtt Lewis Hamilton előnye a világbajnoki pontversenyben a Japán Nagydíj után – a brit nyert a Mercedesszel, Sebastian Vettel viszont motorhiba, pontosabban egy gyújtógyertya problémája miatt négy kör után kénytelen volt feladni a versenyt, így Hamilton már 59 ponttal vezet négy futammal a szezon vége előtt.

Elég hihetetlen, hogy most ott tartunk, ahol. Vártam már, hogy legyen egy jó versenyünk Vettellel, ahogy a legutóbbi futamon is, de sajnos piszkosul peches mostanában

– nyilatkozta idei nyolcadik, összesen hatvanegyedik futamgyőzelme után Hamilton. Azt is kiemelte, hogy a kocsik megbízhatósága legalább olyan fontos, mint a sebesség, és évek óta látszik, hogy a Mercedes milyen jó munkát végez ezen a téren. Méltatta a Ferrari munkáját is, saját csapata teljesítményét viszont kifogástalanként írta le.

Álmodni sem mertem ekkora előnyről

– mondta az 59 pontról, ami hihető is, hiszen a nyári szünet előtt Vettel még 14 ponttal vezetett. Az utolsó három futamon 56 pontot vert Vettelre, aki Szingapúrban és Japánban sem ért célba, Malajziában pedig csak negyedik lett.