Hamilton félelmetes pályacsúccsal, Schumacher-rekordot döntve nyerte az amerikai időmérőt

GettyImages-864068104
2017.10.21. 22:55

Bár Lewis Hamilton nyerte mindhárom szabadedzést az Amerikai Nagydíjon, az előnye folyamatosan csökkent Sebastian Vettelhez képest – péntek délelőtt még 593 ezreddel verte a második helyen záró németet, délután már csak 524 ezreddel volt jobb az akkor harmadik Vettelhez képest. A német a péntekről szombatra kicserélt kasztnival nagyot javult, a harmadik, utolsó szabadedzésen minimális, 92 ezredes különbséggel kapott csak ki.

Szokatlan módon volt izgalom az időmérő elején, a Q1-ben Romain Grosjean került a furcsán manőverező Lance Stroll mögé. A kanadai nagyon lassan ment, majd el is zárta a pálya külső felét menekülés közben a francia előtt, így a Haas-pilóta a füvön kerülte el az ütközést.

Meglepetés volt az is, hogy Kevin Magnussen a Haasszal volt a leglassabb, a dán mellett a két Sauber (Marcus Ericsson és Pascal Wehrlein), Lance Stroll és újonc Brendon Hartley estek még ki. Magnussen ráadásul feltartotta Sergio Pérezt is, amiért szinte biztosan büntetést kap majd.

Hamiltonék hiperűrsebességbe kapcsoltak

A második szakaszban már a Mercik is felrakták az amerikai hétvégére liláról rózsaszínre festett ultralágyakat, amivel a hétvégén először 1:34 alá mentek, Hamilton és Bottas is. Hamilton az itt elsőre futott 1:33.560-as idejével majdnem másfél másodpercet vert a hétvége előtti abszolút pályacsúcsra, amit még ő tartott 1:34.999-cel a tavalyi időmérőről.

Max Verstappen viszont taktikázott, csak szuperlágyon futott a második szakaszban, így is továbbjutott, de így nem ultralágyakon kezdi majd a futamot. Nico Hülkenberg másképp taktikázott, ő ki sem ment a motorcseréért kapott büntetése miatt, megspórolva így egy szett gumit.

Újabb Schumacher–csúcs-döntés Hamiltonnak

A harmadik szakaszban sem lehetett megközelíteni Lewis Hamiltont, aki majdnem két másodpercet javított az eddigi pályacsúcson. Az Amerikai Nagydíjon szerzett pole-jával Hamilton megdöntött egy újabb Michael Schumacher-rekordot. Az angol 117. alkalommal indul az első sorból, a hétszeres német világbajnok 116-szor tette meg ugyanezt.

Vettel a végén nagyot ment, be is jött a második helyre Hamilton mögé, utánuk Bottas és Ricciardo, majd Räikkönen következtek – az ausztrál és a finn ferraris ezredre azonos időt autóztak.

A futam vasárnap magyar idő szerint 21.00-kor rajtol majd.