Alakul a III. világháború a Forma–1-ben

2017.10.27. 12:05

A Red Bull jó nagy követ dobott az állóvíznek amúgy sem nevezhető Forma–1-es pilótapiac vizébe, mikor egy hete bejelentette, 2020-ig szerződést hosszabbított Max Verstappennel. Másik versenyzőjük, Daniel Ricciardo szerződése egy év múlva lejár, vagyis ha úgy gondolja, mehet, ahová akar vagy tud, főleg, hogy már fel is készültek a pótlására – nagyon így néz ki a Red Bull hozzáállása.

Ricciardo pedig meg is mondta: szívesen kipróbálná magát Lewis Hamilton mellett, amíg az angol a csúcson van, egyforma autóban.

Nem mondta ki, hogy a Mercedeshez menne, de erre az összecsapásra csak ott kerülhetne sor, látva Verstappen hosszú RBR-es megállapodását.

Hamilton szerződése is kifut egy év múlva, de ennek meghosszabbítása valószínűleg nem lesz probléma, és ennél fontosabb, hogy a másik mercis, Valtteri Bottas csak egyéves hosszabbítást kapott, mindössze 2018 végéig írhatott alá.

Vagyis a színpad elméletileg készen állhat 2019-re.

Hamilton a hétvégi mexikói futam felvezetéseként már hosszaban elemezte is a Ricciardo-pletykát.

Daniel fantasztikus pilóta, kiváltság lenne ellene versenyezni. Nagy figura, aki mindig pozitív, és ez a csapatára is átragad. Érdekes (a felvetése), és nagyon menőnek tartom, hogy ezt mondja (ellenem akar indulni).

– reagált Hamilton, amikor szembesítették Ricciardo hízelgő szavaival.

Sőt, már replikázott is Ricciardónak:

Nem igazán hiszem azért, hogy az emberek mellettem akarnának versenyezni, ez nem mindig a legjobb dolog, ami történhet velük. Persze néha jól jöhet, mert segít felnőni.

Azaz Ricciardo felkötheti a gatyáját, ha mellészerződik.

Hamilton és Ricciardo a japán dobogón
Hamilton és Ricciardo a japán dobogón

Hamilton ezután kijelentette, ő már volt a legjobb csapattársa – „versenyeztem Fernandóval” (Alonso) –, így nem zavarja, bárkit is visznek mellé.

Nekem mindegy, ki ellen megyek, lehet bárki a világon, a lényeg, hogy a csapat pozitívan jöjjön ki belőle, és a harmónia meglegyen.


Az F1 jelenleg talán leggyorsabbnak tartott embere mellé beülne az F1 szintén szupergyorsnak tartott embere. Aki Sebastian Vettelt a Red Bulltól már elkergette.

Hogy ebben mennyi harmónia lenne? Kábé annyi, mint egy harmadik világháborúban.