Konrád
8 °C
26 °C

A Ferrari máris elért egy 2018-as mérföldkövet

2017.12.25. 11:30

Pénteken, egy Milano melletti, FIA-hitelesített laborban frontális töréstesztnek vetették alá a jövő évi Forma-1-es Ferrarit: a belső kódnevén 669-es modell sikerrel teljesítette.

Nagyon fontos, hogy szokatlanul korán sikerült ezt elérni, mert így zavartalanul folytatódhat a kocsi fejlesztése, már a részletekre lehet koncentrálni. A próbán ott volt Mattia Binotto, a Ferrari technikai igazgatója, akinek felügyelete alatt készül az autó.

Mivel a gépet csak február 22-én mutatják be, nagyon jól állnak. A tesztszezon pár nappal később kezdődik, így bőven van idejük a finomításokra.

Kell is rajta dolgozni, ugyanis az FIA módosított az első felfüggesztésekre vonatkozó szabályon, hogy ne lehessen menet közben változtatni az autók hasmagasságán, vagy inkább orrmagasságán: a Ferrari is ügyesen csökkentette azt a kanyarokban.

Az olaszoké az első 2018-as autó, ami átment kötelező F1-törésteszten.