Antal, Antónia
-1 °C
4 °C

F1: Koppenhága futamot akar

2018.01.10. 21:13

Koppenhága 2020-ban Forma-1-es futamot rendezne a városban, 107 ezer nézővel a helyszínen.

Egy dán befektetői csoport szerdán tájékoztatta elképzeléseiről a város polgármesterét, az ország gazdasági miniszterét, valamint a Forma-1 amerikai tulajdonosának, a Liberty Mediának az elnökét, Chase Careyt.

"Koppenhága olyan helyi adottságokkal bír, amelyekben nagyszerű lehetőségek rejlenek" - nyilatkozta Carey a megbeszélést követő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: a végső döntés még nem született meg, de a Liberty Mediának az új versenyhelyszíneket illetően nagy tervei vannak a kulcsfontosságú piacokon. Elsősorban az Egyesült Államokra és Ázsiára utalt, de a dánok felhívták a figyelmét, hogy egy koppenhágai futam megnyitná az utat az egész skandináv piacra.

A befektetői csoport szerint egy futam becsült költségvetése 48-80 millió dollár (12,5 milliárd-20,8 milliárd forint) lenne, miközben 160-320 millió dollár jegybevétellel számolnak. Kérdés, hogy a városi tanács jóváhagyja-e a pálya 4,6 kilométeres, belvárosi vonaltervét.

Carey elmondta, hogy Koppenhágában a hidak és a víz együttese nagyszerű televíziós háttérképet nyújtana a futam számára, márpedig a tv-közvetítés kulcsfontosságú a sorozat és a tulajdonosok számára. Tavaly a tévék előtt 1,4 milliárd néző látta a Forma-1-es versenyhétvége történéseit.

Dániában még soha nem rendeztek Forma-1-es futamot, Skandináviában csak Svédországban volt nagydíj, legutóbb 1978-ban. (MTI)