Räikkönen: Legalább a nap se sütött a szemembe

GettyImages-937571022
2018.03.25. 09:58

Az Ausztrál Nagydíjat harmadik helyen záró Kimi Räikkönennek sikerült megint ellopnia a show-t egy egyszerűnek tűnő kérdésre adott egyszerű válasszal. A finnt arról kérdezték, hogyan látja a Halót, vagyis a fejvédő Glóriát, mire egyszerűen csak azt mondta, hogy:

Egyetlen haszna volt itt Ausztráliában, hogy nem sütött a szemembe a nap.

Csapattársa, Sebastian Vettel győzelméről a némethez hasonlóan ő is azt mondta, hogy a szerencse is kellett hozzá, de most nekik volt szerencséjük, nem a Mercedesnek, úgyhogy nem kell magyarázkodniuk.

"Amikor az élre kerültem, tudtam, hogy szinte lehetetlen lesz előzni, végig nyomás alatt tartott Hamilton, de legalább az utolsó öt kört élveztem" – értékelt Vettel, aki egyből azért szurkolt, hogy legyen biztonsági autó, amikor meglátta, hogy az egyik Haas az út szélén áll.

Lewis Hamilton a futamot megnyerő Vettelt és Ferrarit dicsérte, jobb munkát végeztek szerinte, úgyhogy nekik van most plusz tennivalójuk. A végén már azért vette el a gázt, hogy kímélje a motort, a szezonban ugyanis már csak három motort lehet használni büntetés nélkül, vagyis nem árt a spórolás.