Ilona
17 °C
32 °C

2021-re bivalyra hizlalják az F1-kocsikat

2018.04.18. 11:19

Kedden mutatta be terveit a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Forma-1 stratégiai csoportnak és az F1 bizottságnak a 2019-es és 2021-es terveiről. Előbbi időpont apróbb módosításokat hoz majd – ezeket a hétvégén az Auto Motor und Sport már be is lengette –, amiknek lényege, hogy a mostani 105 kiló helyett 110 kiló üzemanyaggal kezdhetik majd a futamot a kocsik, és így nem kell folyamatosan spórolniuk a benzinnel.

Szó volt aerodinamikai változtatásokról, amik az előzést segítenék elő, de ezekről még nem döntöttek, az FIA és az F1 képviselői viszont azt szeretnék, ha április végéig meg tudnának állapodni ezekről.

Bivaly gépek lesznek 2021-től

A 2021-es dátum fontosabb, hiszen ekkor érkeznek az új motorok a Forma-1-be. A hivatalos közlésben csak annyi szerepelt, hogy 1,6 literes V6-os turbóhibridek lesznek, amikből kimarad majd a rettentő bonyolult és drága hőenergia-visszanyerő, vagyis csak a kinetikusenergia-visszanyerő marad. A Racefans (korábbi F1Fanatic) viszont úgy tudja, ennél komolyabb változtatások is jönnek.

Egyrészt 15 000-ről 18 000-re nő a motorok fordulatszáma, ezzel együtt pedig törlik az üzemanyagáramlás korlátozását, ami jelenleg óránként 100 kg-ban van maximalizálva, vagyis minden lóerőt ki tudnak majd hozni a motorokból. A Mercedes és a Ferrari már most is 1000 lóerő környékén (vagy már tán ott is) jár, a 2021-es módosítással pedig simán átléphetik ezt a határt.

A nagyobb teljesítmény viszont több üzemanyagot is igényel, a Racefans értesülései szerint a 2019-re 110 kilóra növelt üzemanyag-mennyiséget további 50-nel toldhatják meg, a 160 kilónyi benzinnel együtt pedig 960 kilóra hízhatnak a kocsik, ha csak nem vezetik be újra a verseny közbeni tankolást.

Az F1 addig felülvizsgálja az idényenként büntetés nélkül felhasználható motorkomponensek számát is.

A 2021-es szabályokat szeretnék idén május végéig véglegesíteni.