Bottas: 10 sör, és túlleszek rajta

2018.04.29. 19:46

Óriási balszerencsével bukta az Azerbajdzsáni GP-győzelmet Valtteri Bottas vasárnap, amikor alig 3 körrel a vége előtt még vezetett, de az utolsó előtti előtti körben, a célegyenesben defektet kapott, és kiesett.

A Mercedes jobb hátsó kereke szállt el, mint kiderült, törmeléken ment keresztül a finn, ami kivágta a gumit.

Csapattársa, Lewis Hamilton ölébe hullott a győzelem, Kimi Räikkönen második lett, Sergio Perez harmadik.

A nap vesztese egyértelműen Bottas, aki igyekezett pozitív maradni kínjában is.

A városi pályákon mindig gond van az ütközésekből, most nem volt szerencsém. Nem tudtam, hogy törmelékre mentem, nem láttam semmit, nem éreztem semmit. Balszerencse

- idézte őt az Autosport.com.

A kérdésre, hogy hogyan lehet ezt feldolgozni, így felelt:

"10 sör, és rendben leszek.

Túlteszem magam rajta, túl kell lépni a nehézségeken, ilyen a versenyzés. Bár jelenleg nagyon fáj."

A győztes Hamilton késett az eredményhirdetésről, egy kicsit várni kellett rá, mint elmondta, azonnal megkereste Bottast a paddockban.

"Gratuláltam neki, mert tökéletesen vezetett, győzelmet érdemelt volna" - nyilatkozta Hamilton.