Erzsébet
1 °C
4 °C

F1: last minute módosítást dobtak be az előzésekért

2018.05.01. 09:01

Április 30-án, az utolsó pillanatban tartott fontos szavazást az F1 bizottság arról, hogy módosítsák-e a 2019-es aerodinamikai terveket az előzések segítése érdekében. A változtatásokat meg is szavazták, bár a csapatok nem támogatják az ötletet, tudta meg a Motorsport.

A döntés értelmében módosítják az első szárnyak szélén található, ránézésre és működésében is nagyon bonyolult légterelő-rendszert – hogy közelebb követhessék egymást az autók, és ne veszítsenek sokat a leszorításból a felkavart levegőben –, és nagyobb hátsó szárnyakat kaphatnak a kocsik, amik a DRS, vagyis a nyitható hátsó szárny miatt nagyobb sebességnövekedéshez vezethetnek. Ez már csak azért is érdekes, mert az eredeti tervek szerint Ross Brawn teljesen eltörölte volna a DRS-t, most pedig pont ennek a hatását erősítik, hogy több legyen az előzés.

Az oldalsó légbeömlők előtti légterelők módosítása viszont nem ment át.

Ennek ellenére még mindig nem 100 százalék, hogy ezek érvénybe is lépnek 2019-ben, a csapatok ugyanis nem nagyon támogatják a kései módosítást, egyedül a Williams állt ki nyíltan az új tervek mellett. A Motorsport úgy értesült, hogy a Williams mellett a Mercedes, a Force India és a Sauber is igennel szavazott, így már csak a Motorsport Világtanácsnak kell jóváhagynia a szavazás eredményét,

de a Ferrari még élhet vétójogával, ha bizonyítani tudja, hogy a módosítások saját érdekei ellen valók, és nem csupán olyan dolgok, amik nem tetszenek a csapatnak.

Kikoptak az előzések az F1-ből

A 2017-es szezonban felére esett vissza az előzések száma az előző évhez képest, majd amikor a 2018-as Ausztrál Nagydíjon sem jött túl sok előzés, az F1-nél végleg úgy döntöttek, hogy kezdenek valamit a problémával, ám a Bahreini Nagydíjon összehívott gyűlés nem vezetett eredményre. Végül április 30-án a 2021-es új szabályok miatt végzett kutatások alapján jelölték ki, min lehet még az utolsó pillanatban módosítani 2019-re.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?