Ilona
17 °C
32 °C

Még hogy nem fél kézzel vezet Kubica

2018.05.11. 12:54

A Spanyol GP pénteki első szabadedzésének híre egyértelműen az, hogy Robert Kubica visszatért a Forma-1-be, és majdnem 8 év után újra hivatalos F1-eseményen indult.

Az orosz Szergej Szirotkin Williamsét kapta meg az első másfél órára, és ha már ott volt a lehetőség, 1,2 másodpercet rá is vert csapattársára, Lance Strollra. Így is csak az utolsó előtti helyet tudta megszerezni, a Williams-Mercedes az idei ötödik futamra a mezőny leggyengébb autóvájá silányodott, már az Alfa-Sauberek is verik.

Ennél sokkal fontosabb persze, hogy bebizonyosodott: Kubica tényleg fél kézzel vezet.

Kubica jobb keze a barcelonai célegyenesben végig így maradt
Kubica jobb keze a barcelonai célegyenesben végig így maradt

Kétszer is hosszan mutatták a belső kamerájából, jól látszott, hogy a bal kezével rendesen fogja a kormányt, a jobbal még hüvelykujját sem akasztja be a kormányba. Ez a sérült keze, nagyjából csak koordinálásra használja, alulról kíséri vele a volán útját, még egyenesben sem emeli fel a természetes helyzetbe. Valamit azért jelent, de ha szükség lenne rá, jobbal nem igen tudna korrigálni.

Amint látjuk, így is megoldja a feladatot.

Kubica egyébként korábban azt mondta, fél kézzel nem lehet F1-autót vezetni.

Az edzést Valtteri Bottas nyerte, a mercis majdnem egy másodpercet vert még csapattársára, Lewis Hamiltonra is. Az angol sarkában maradt Vettel, majd Verstappen beékelődött a másik Ferrari, Kimi Räikkönen kocsija elé.

Ricciardo neve hiányzik a szokásos első hatból, nem véletlenül: még az idő felénél sem jártunk, mikor a Red Bull-lal egy jobbosban kicsúszott, és orral ment a gumifalba. Nagyon furcsa baleset volt, mintha nem működtek volna rendesen a fékei.

Fernando Alonso végezhetett így hatodikként, aki az új, átalakított orrú McLaren-Renault-val gyorsan megtalálta az összhangot.

Spanyol GP, 1. edzés, végeredmény

1    Valtteri Bottas    Mercedes    1m18.148s    -    32
2    Lewis Hamilton    Mercedes    1m18.997s    0.849s    22
3    Sebastian Vettel    Ferrari    1m19.098s    0.950s    24
4    Max Verstappen    Red Bull/Renault    1m19.187s    1.039s    26
5    Kimi Raikkonen    Ferrari    1m19.499s    1.351s    19
6    Fernando Alonso    McLaren/Renault    1m19.858s    1.710s    26
7    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    1m19.871s    1.723s    11
8    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    1m19.906s    1.758s    24
9    Stoffel Vandoorne    McLaren/Renault    1m20.083s    1.935s    28
10    Pierre Gasly    Toro Rosso/Honda    1m20.508s    2.360s    29
11    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    1m20.637s    2.489s    28
12    Charles Leclerc    Sauber/Ferrari    1m20.665s    2.517s    23
13    Sergio Perez    Force India/Mercedes    1m20.924s    2.776s    36
14    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    1m20.984s    2.836s    18
15    Carlos Sainz    Renault    1m21.053s    2.905s    28
16    Esteban Ocon    Force India/Mercedes    1m21.144s    2.996s    27
17    Nico Hulkenberg    Renault    1m21.159s    3.011s    26
18    Brendon Hartley    Toro Rosso/Honda    1m21.373s    3.225s    28
19    Robert Kubica    Williams/Mercedes    1m21.510s    3.362s    24
20    Lance Stroll    Williams/Mercedes    1m22.756s    4.608s    15

Délutánra erősített Hamilton és Ricciardónak sem akadt gondja, a bajnok bő egy tizeddel az ausztrál előtt zárt, az élen. Sőt, Verstappen is bejött a Vettel-Bottas-Räikkönen hármas elé, és biztató, hogy a finn is alig 6 tizeddel maradt el csak Hamiltontól, azaz egész szoros az eleje.

A Red Bull átépített autóval érkezett Barcelonába, a módosítások beválni látszanak.

A két Haas-Ferrari, Grosjean és Magnussen már jobban le van maradva, de a 7-8. hellyel elégedettek lehetnek, főleg a francia, aki a második edzés elején kicsúszott, és a kavicsban ragadt. (Autóját gyorsan visszajutatták a depóba.)

Alonso a McLarennel valószínűleg inkább a futamra tesztelt, emiatt lett a korábbi 6. után csak 12.

Kubica délutánra visszaadta az autót Szirotkinnak, de pénteken a három williamses közül így is a lengyelé lett a legjobb idő, Strollt századokkal, az oroszt jó pár tizeddel verte.

Spanyol GP, a 2. edzés végeredménye

Top 10:

1 Hamilton 1m18.259s; 2 Ricciardo +0.133s; 3 Verstappen +0.274s; 4 Vettel +0.326s; 5 Bottas +0.352s; 6 Räikkönen +0.570s; 7 Grosjean +1.320s; 8 Magnussen +1.384s; 9 Vandoorne +1.463s; 10 Perez +1.703s.

Top 20:

11 Ocon +1.765s; 12 Alonso +1.776s; 13 Hulkenberg +1.924s; 14 Gasly +2.114s; 15 Ericsson +2.242s; 16 Leclerc +2.255s; 17 Sainz +2.413s; 18 Hartley +3.006s; 19 Stroll +3.297s; 20 Sirotkin +3.801s.