Alajos, Leila
20 °C
34 °C

Max Verstappen már nem rutintalan, csak még bolond

K  AP20180413085
2018.05.19. 22:50
Fiatalság, bolondság – tartja a mondás. Van is benne igazság, a 17 éves, újonc Max Verstappenre pedig tökéletesen igaz is volt. Még 18 éves korában is megállt az érvelés, de tavaly már azért elég furcsa volt ezzel mentegetni a holland szupertehetséget. 60 futam, három futamgyőzelem és 11 dobogós helyezés után pedig egyenesen kínos ezzel takarózni: ez már nem fiatalság, hanem intelligencia kérdése. Öt futam, öt ütközés és hol van még a szezon vége?

Max Verstappen a Forma-1-es mezőny legtehetségesebb pilótája, 20 évesen többet ért el, mint a legtöbben egész karrierjük alatt. 2015-ben debütált, 17 évesen és 166 naposan.

A korából adódóan minden valamire való korrekord az övé: ő a legfiatalabb pontszerző, dobogós és futamgyőztes is a sport történetében. Látványos és agresszív stílusa ráadásul a Forma-1 nézettségének és népszerűségének is jót tett, de éppen kora és stílusa miatt a többség nem nagyon örült neki, hogy 320 km/h-val repesztő versenyautók közelébe engedik. Valahol talán igazuk is volt.

Újoncként még rendben volt

Verstappen a Torro Rosso pilótájaként kezdett az F1-ben. Bemutatkozása után két héttel meg is szerezte első pontjait, majd viszonylag nyugodt futamai jöttek. Akadtak persze hibái, de a legtöbbet tényleg rá lehetett fogni, ha nem is a fiatalságára, de a tapasztalatlanságára. Aztán jött a 2015-ös Monacói Nagydíj és Verstappan első komoly balesete:

A sors iróniája, hogy pont a balesetei miatt már pszichológushoz is elküldött Romain Grosjeannal sikerült összeakadnia. A francia kivételesen teljesen vétlen volt, Verstappan ott akart előzni, ahol nem lehet (Monacóban normális esetben sehol sem lehet), ha nem is rongyol bele a Lotusba, ilyen sebességgel akkor is jó eséllyel a falban köt ki. 

Rutinhiány, meg Monaco amúgy is az a pálya, ahol nagyon könnyű összetörni a kocsit (a hollandnak ez 2016-ban is sikerült). Ennek ellenére a versenyfelügyelőktől öthelyes rajtbüntetést kapott a Kanadai Nagydíjra.

Ezek után nem is nagyon volt baj Verstappennel, szépen lehozta a szezont komolyabb balhé nélkül, simán megverte Carlos Sainzt, ő lett a szezon legjobb újonca, és ezzel a manőverrel a legszebb előzést is ő mutatta be. 

Fiatalság

A következő szezont is a Torro Rossóban kezdte meg, de mivel Danyiil Kvjat már a szezon elején szétesett, majd Szocsiban kétszer is belehajtott Sebastian Vettelbe, így a Red Bull úgy megcserélte a két pilótát. Verstappen pedig élt is a lehetőséggel, hisz a következő, Spanyol Nagydíjon rögtön győzelemmel debütált az anyacsapatban (igaz, ehhez kellett a két Mercedes kiesése).

De a 2016-os év sokkal inkább a balhéiról szólt ezek után.

A balhésorozat a Hungaroringen vette kezdetét, amikor Verstappen Kimi Räikkönen ellen védekezve ide-oda cikázott a pályán, ráadásul mindezt többször és féktávon, fékezés közben. Emiatt egyszer össze is értek, pontosabban: ha nem a mezőny talán leghiggadtabb és legfairebb pilótája van a holland mögött, akkor simán baleset a vége (olyan, amit Verstappen idén pont csapattársa, Daniel Ricciardo ellen össze is hozott  Bakuban).

Németországban megcsinálta ugyanezt, csak Nico Rosberggel, a következő, Belga Nagydíjon pedig kvázi olyan ámokfutást rendezett, mint amilyet korábban Kvjat. Először elrontotta a rajtot, majd megpróbált ott bebújni, ahol a fizika törvényei szerint nem lehetett:

Räikkönen szendvicsbe került, belement a teljesen vétlen Vettelbe és visszapattant Verstappenre. 

Verstappen belgiumi produkciója itt még nem ért véget, tovább cikázott, ezzel többször is fékezésre és a pálya elhagyására kényszerítve Räikkönent, akit aztán a futam után még durcás kisgyerekként ki isosztott: le lehet állni, nem büntették meg, így minden rendben.

Rendben persze nem volt semmi, a Red Bullon és a holland pilóta apján kívül mindenkit kiborított a Takuma Szató szebb napjait idéző tinédzser stílusa. Az FIA (Nemzetközi Autósport Szövetség) is próbálta védeni, de a feltételezett kivételezés miatt mindenki minden létező platformon támadta a szervezetet. A FIA később kénytelen is volt hivatalosan is szabálytalannak nyilvánítani Verstappen balesetveszélyes védekező stratégiáját, de sem akkor, sem azóta nem lépett fel erélyesebben a holland ellen. Sőt, még a módosított szabályon is módosítottak nem sokkal később: a spái manővere ma már nem lenne szabálytalan, hisz irányváltás féktávon is megengedett.

Verstappen 2016-os, botrányoktól tarkított szezonja azonban nem ért véget a FIA szabálymódosítása után, sőt a Mexikói Nagydíjon csúcsosodott ki igazán. Ugyan nem cikázott a pályán, de Vettel ellen védekezve hibázott, levágta a kanyart, majd

Úgy döntött, hogy nem adja vissza a helyet a németnek, hiába kérték erre a csapatrádión is.

Ezek után hangzott el Vetteltől az ominózus mondat, hogy „mondjátok meg Charlie-nak, hogy baszódjon meg".

Verstappen pofátlansága már csak amiatt is érthetetlen, hogy miután Belgiumban kiszorította Räikkönent, a finn a pályalevágása után egyből visszaadta neki a helyet.

Mexikóban a holland azt nyilatkozta, senki nem erősítette meg neki, hogy vissza kell adnia a pozíciót, de ez némiképp ellent mondott annak, hogy a Red Bull-pilótát a futam után megbüntették a manőveréért.

Az volt, akire gondolok?

A holland 2017-es éve nagyjából rendben volt, a cikázós, sportszerűtlen védekezésről is leszokott, egy nagyon jó idénye lehetett volna, ha nem annyira hihetetlenül balszerencsés a technikával. A Hungaroring persze szemlátomást beragadt neki, eddig bírta balhé nélkül, ugyanis rögtön a rajt után egyszerűen kiütötte a negyedik helyen lévő csapattársát:

Verstappen elrontotta a rajtot, két helyet is veszített. De ahelyett, hogy az amúgy jó autóval, neki fekvő pályán várt volna még egy kicsit, egyből vissza akarta szerezni az elveszített pozíciókat. Behúzódott a belső ívre, ahol a Mercedes miatt nem volt hely, a külső íven pedig Ricciardo már egyértelműen előtte volt. A holland nem lassított időben, így kénytelen volt hirtelen fékezni, kisodródott a külső ívre, és mindössze azért maradt a pályán, mert ott volt a csapattársa, akiről sikeresen visszapattant. Hibázott, de a hibájának Ricciardo itta meg a levét.

Ez az eset is jól mutatja, mi Verstappen legnagyobb hibája. Olyan a pályán, mint egy elkényeztetett gyerek, akinek minden kell és mindent akar, de nem öt kör múlva, nem két futam múlva, hanem

Most, rögtön, azonnal!

Tinédzser-tulajdonság egy tinédzsertől. Ricciardo az eset után nem is mondott semmit, csak megkérdezte: „Az volt, akire gondolok?". 

A 2017-es szezonja ettől függetlenül nyugis volt, a Ricciardós esetet is inkább egy még nyughatatlan, de lassan megkomolyodó tinédzser egyszerű hibájának tűnt. Az év vége felé két versenyt is megnyert, első lett Malajziában és Mexikóban, illetve szeptember végén

betöltötte 20. életévét, átlépte a tinédzserkort.

Bolondság

A 2018-as idény kezdetén hiába volt már három futamgyőzelme és 11 dobogós helye, mintha nem előre, hanem visszafelé fejlődött volna mentálisan: az utóbbi négy futam mindegyikén összehozott valamilyen nehezen kimagyarázhatató manővert.

Az első eset azért véleményes. Bahreinben történt, miközben a világbajnok Lewis Hamiltonnal csatázott. Verstappen volt a gyorsabb, és ambiciózusan, nagyon agresszíven, szinte bevetődve előzte le a Mercedest, helyet csak minimálisan hagyott neki. A két kocsi összeért, aminek egy Verstappen-defekt lett a vége, pár körrel később pedig technikai problémák miatt kiesett. A futam után egyébként Hamilton, mikor látta a visszajátszást

Pöcsfejnek nevezte a hollandot.

Amiről nehéz vitatkozni: mindez a 2. kör elején történt, vagyis megint azonnal akart mindent. Másik oldalról érthető, hogy azt mondta, egy Mercedes ellen ritkán adódik lehetőség, és ő csak meg akarta ragadni azt.

Kínában aztán egyértelműen hibázott, nem is kicsit, a 2016-os Belga Nagydíjon sem került ilyen szintre. A két Torro Rosso összeütközött, bejött a biztonsági autó, a Red Bull zseniálisan reagálva a helyzetre kihívta kerékcserére mindkét pilótáját. 

A friss gumikon pokoli tempót ment a két Red Bull, Verstappen gyakorlatilag állva hagyhatott mindenkit. De mivel még mindig olyan, mint egy mohó gyerek, az első adandó alkalommal, a külső, poros ívről is megpróbálta megelőzni az előtte haladó Hamiltont, aminek kicsúszás lett a vége, ráadásul Ricciardo elment mellette.

Majd nem sokkal később jött Vettel és a hatos kanyar.

Egy olyan kanyarban, amit biciklivel is elég macerás bevenni, vajon mi szükség volt erre? Ezt a belső íves előzést ebből a helyzetből semmilyen körülmények között nem lehetett véghez vinni. Főleg úgy, hogy egy jó kigyorsítás után vélhetően simán leelőzi Vettelt, aki a futam után el is mondta, hogy nem akart küzdeni, mert esélytelen volt a gumik miatt Verstappen ellen.

Türelmetlen volt újra, megszívta, de megszívta vele együtt Vettel is, önhibáján kívül.

A holland kapott is egy öt másodperces büntetést, így végül csak az ötödik helyen ért célba, miközben az eredetileg mögötte lévő Ricciardo megnyerte a futamot.

A rákövetkező Bakui Nagydíjon ennél sokkal meredekebb véget ért a csatája csapattársával. A 4. helyért küzdöttek, előbb túl agresszív volt Ricciardóval szemben, majd egy nagyon véleményes – nem szabálytalan, de végtelenül inkorrekt, cikázós – védekezés után hátulról telibe kapta őt Ricciardo, aminek kettős kiesés lett a vége. (Itt beszéltünk erről bővebben.)

Spanyolországban, a legutóbbi versenyen pedig jött az újabb hiba: biztonsági autós fázisban nem szokás belemenni az előtted lévőbe, pláne nem egy lekörözött versenyzőbe. Stroll Williamsének koccant neki, mázlija, hogy csak az első szárny bal oldalsó lapja tört le, és a kocsi nagyjából teljesítményvesztés nélkül megúszta.

A Red Bull és az apja hibája

Verstappen Barcelonában simán elbambult, Bakuban pedig pozíciót védett Ricciardo ellen, ott akár bele is férhetett a keménykedés, de főleg az utóbbi esetnél azért elméletileg már lehetne több esze. Tavaly és tavaly előtt még el lehetett ezeket a dolgokat engedni, mert a csapatnak nem volt reális esélye a bajnoki címre, de most ott lehetnének a tűz közelében.

A Red Bull nem lép közbe, nem próbálja vagy nem tudja kezelni Verstappen türelmetlen mohóságát, az apja, az egyetlen ember, aki állítólag képes rá hatni – melyik 20 évesnél nincs így –, többnyire csak biztatja és sajtót hibáztatja. Bár Kína után ő is megjegyezte, az a Vettel elleni dolog nem kellett volna.

Mindez súlyos pontokba került eddig a Red Bull Racingnek is, nem csak Verstappennek. Ha a bahreini defektet nem számítjuk a technikai probléma miatt, akkor a holland minimum 25 pontot dobott el Kínában és Bakuban, vagyis kvázi egy futamgyőzelmet. (Egyébként a két red bullos baleset nélkül gyors fejszámolás után Vettelnek 21, Bottasnak 12, Ricciardónak pedig 5 ponttal több, Hamiltonnak pedig kilenccel kevesebb lenne, mint most, már amennyiben az esetek előtti papírformát vesszük befutónak).

A kocsi elég jó idén, a Red Bullban az eddigiek alapján van akkora potenciál, hogy a végén akár a bajnoki címre is esélyes legyen. Így viszont az egészből nem lesz semmi.

Ha Verstappen nincs annyira értelmes, hogy képes legyen taktikázni, hogy nemhogy kanyarokkal, de futamokkal előre tudjon gondolkozni, akkor soha nem fogja kiautózni magából a benne lévő potenciált. 60 futammal a háta mögött ez már régen nem kor vagy hormonok kérdése.

Verstappen 20 éves

Vélemény, vagy mondhatjuk akár ellenvéleménynek is a fentieket végigolvasva: Max Verstappen kiemelkedően a legtehetségesebb versenyző, aki Daniel Ricciardo óta feltűnt a Forma-1-ben, de 20 éves. 20 éves a 20 évesek minden tökéletlenségével. Lehetne már nem 65, hanem 100 futama is, akkor is csak 20 éves lenne. Gondoljunk csak vissza, mit csináltunk 20 évesen. Vagy inkább, miket csináltunk 20 évesen. Amikor először találkoztam Verstappennel, 3 éve, a 2015-ös magyar futam sajtótájékoztatóján - mikor ő még csak 17 volt -, válaszait hallgatva épp az volt az érzésem, hogy ez a gyerek nem 17, hanem 27, sokkal érettebb a koránál. Biztosan érettebb is volt, nem véletlenül nem került be előtte senki 17 évesen a Forma-1-be. Olyan, mintha most, 20 évesen utolérné magát, kijönne rajta a tinédzserkor, és elköveti a hibákat, amelyeket a tinédzserek - de még a 20 évesek is - elkövetnek. 20 évesen az ember az autóban is 20 éves, hiába van 3 év tapasztalata, a természete, a videlkedése, a gondolkodása egy 20 évesének lesz megfelelő. Verstappen eltol dolgokat, mert hirtelen, mert mohó, mert nem képes nyugton maradni, mert elviszi a hév. Mindent akar és mindent most - tipikus 20-as. Tanulópénz. Várjunk két évet, és a gyerek lehiggad. A természet majd rendbehoz mindent, őt is. (Joó Gábor)